2013. július 27., szombat

KISMADARAK HELYETT NAGYVADAK

Hajnalban kiültem a második(nevezzük így )kismadaras lesbe,hátha szomjasak a madarak ebben a kánikulában!Leginkább a rigók voltak aktívak.Mivel idén kicsit arrébb kellett költöztetni a lest,sajnos meg sem közelíti a tavalyi felhozatalt!Nem sorolom,mi minden nem látogatja az itatót.
Szóval a gyér madárforgalom mellett van időm bóbiskolni.Néha felriadok,mert ölyvet hallok fölöttem a fáról,de aztán mire leszáll,mindig szajkó lesz belőle.Nagyon vicces.Egyszer csak mozgást látok a szembeni sűrűből,majd egy őzbak bontakozik ki az akáclombok közül.Nem siet,nyugodtan csipeget,a végén sajnos túl közel,és takarásban.Négy-öt percet marad,aztán továbbmegy.Ez megmentette a reggelt.
Délután fél kettőkor az "igazi"kismadarasban foglaltam helyet.Öngyilkos ötletnek hangzik,de próba szerencse!Egész héten rendületlenül hordtam a vizet,úgy vagyok ezzel,mint a téli etetéssel.Ha már ideszoktattam őket,nem okozok nekik csalódást.Ráadásul,ha nagyon kiapad a medence,az őzek belelépnek,tavaly is kihasították a fóliát!Napi 20-25 liter víz párolog el.A mindennapi vízhordás közben feltűnt,hogy az őzek komoly ösvényt tapostak a itatóhoz,valamint minden alkalommal egy marék karvaly tollat kell kihalásznom a vízből.
Első érkező a karvaly.Jobban mondva az egyik karvaly.Beül a vízbe,és csak néz.Pár perc után a kölyök cinkék után vágódik.Nem sokat várok,mikor balról egy suta érkezik lihegve.Sokat tanácstalankodik,nézi a saját tükörképét a les üvegében,majd elmegy.Pár lépés után visszafordul,újból gyűjti a bátorságot,de nem mer inni.
Örvös galambok érkeznek,csak hallom őket,egyenlőre fölöttem vannak,majd egyikük leszáll,mohón inni kezd.Aztán látszólag ok nélkül menekül,de mégsem,máris fiatal őzbak érkezik!Határozottan jön a vízhez,lehajol,de ahogy meglátja magát,ő is megrémül.Elugrik,majd visszafordul,szimatol.Bólogat le-föl,nem nagyon tudja,mit lát.Aztán elsétál!
Fél négy után elfogy a fény,de nem bánom,a nyakamban lógó törülközőből csavarni lehet a vizet.Összepakolok,gyorsan "bezárok",talán visszajönnek inni!















2013. július 13., szombat

HAJNALI CANKÓK

Nagyon elszoktam a hajnali keléstől,vagy kevés volt az a négy és fél óra,amit aludtam,mindenesetre hajnali háromkor,mikor megszólalt az ébresztő,nem nagyon tudtam,hol vagyok.
Egy hajnali fotózást terveztünk be J -vel,miután a héten a délutáni alkalmakkor módfelett együttműködőek voltak a töcsök és cankók,kíváncsiak voltunk,mit mutatnak hajnalban.
Négy körül már a sátrat állítottuk,aztán bebújva úgy gondoltam,kicsit szundítok,míg nem lesz valami elfogadható fény,ám a székigólyák folyton fellármáztak.Most is kellett egy jó óra,míg a közelbe merészkedtek,de aztán elég jó mozgás alakult ki!Réti és billegető cankó ismét,gólyatöcs szép számmal,na meg az elmaradhatatlan barázda billegetők.Sajnos a hajnali-reggeli fények a háttérnek nem tettek jót,ugyanis tele a víz kis kiálló nádcsutakkal,nemegyszer használhatatlanná kuszálva az amúgy jól sikerült képet.Kilenc körül befejeztük,ekkor már sem a fények,sem a sátor belső hőmérséklete nem volt elfogadható.
Mivel a szúnyogokat ma sikerült kizárnom a legyekkel együtt,na meg volt mit fotózni,hamar eltelt ez a négy és fél óra.Éjjel,ha nem is volt elég,azért többnek tűnt.
















2013. július 10., szerda

KÉT ÓRA NAPNYUGTA ELŐTT

Mivel a nagy meleg ellenére pang az itató, ellátogattam a tavasszal jól bevált töcsös helyre. A kisebb vizek kiszáradtak, így most egy helyre kényszerültek a madarak. Munka után érkeztem, szembe helyezkedtem a majdan lemenő nappal, és vártam, hogy megnyugodjanak az érkezésemmel felriasztott madarak.
Beletellett egy órába, mire visszabátorkodtak. Réti és billegetőcankók jöttek először. Érkezett egy fiatal barázda billegető ,szerintem ők elmaradhatatlan résztvevői mindenféle vízparti, hasalós sátrazásnak!
A gólyatöcsök lőtávolon kívül bogarásztak,mellettük feltűnt egy kanálfülű! Messze van, így kicsit elnyújtózom, úgy várom a fejleményeket, aztán a nyuszi besétál a látóterembe! A sátor előtti zsenge zöldségre vetett szemet! Látszólag nem nagyon gyanakodott, de azért néhány harapás után odébbállt.
Később szürke gémek érkeztek, persze a túloldalra, majd megjelentek a töcsök! Vagy hat-nyolc  volt előttem, köztük két fiatal madár is! Aztán amilyen hirtelen jöttek, olyan gyorsan el is tűntek. Vártam még öt percet, aztán elkezdtem pakolni. Mielőtt kibújtam volna, még kikukkantottam az ablakon, gulipán volt előttem!
Gépet elő, gyors sorozat, aztán eldugta a fejét! Még épp elcsíptem, soha rosszabbat!