Még a múlt hétvégén láttam, hogy az új I-es tó is lent van, és nagyon jó kis tocsogókkal stagnál már egy hete.Így nézett ki akkor...
És mivel a godákra fáj a fogam, nem volt kétséges, hogy ma reggel ezen a tavon próbálok szerencsét.
A tó nyugati oldalán találok egy alkalmas helyet, ahol reményeim szerint be tudok gázolni. Leteszem az autót, és a cókmókkal visszasétálok, majd befordulok a mederbe.
A szokásos 10-15 lépés puha iszap után várom, hogy keményedjen a fenék, azonban egyre jobban, már térdig süppedek a lekvárba...
Még pár métert küzdök a sárban, miközben alaposan kimelegszem, de mivel már kezdem úgy érezni magam, mint az egér az egér ragasztóval kent lapon, inkább visszafordulok.
A rövid oldalról aztán simán bemegyek, és sikerül is jó helyet találnom...
Tükör sima, goda-bokáig érő víz, szemben a tavalyi nád, kellően távol.
Az első fényekkel dankasirályok, majd pajzsosok jönnek, ám rájuk nem "lövök", egy hete velük kiszórakoztam magam.
Aztán kicsit távolabb feltűnnek a godák, komoly csapatban, szurkálják a sáros vizet apró férgek után kutatva. Ha tartják az irányt, ide jönnek elém.
Lassan közelednek, és mikor jó távra érnének, megállnak tollászkodni.
Aztán végre valahára ideérnek elém. Néha túl sokan is vannak, egymást takarják, de azért akadnak magányos egyedek, remek pillanatok.
Körülbelül tíz percet, negyed órát táplálkoznak előttem, élvezem a közelségüket, hallgatom ahogy magukban motyognak, és közben jó sok képet készítek
Aztán, ahogy jöttek, tovább is állnak.
Egy darabig még a sátorban maradok, megvárom, míg jócskán továbbhalad a sereg, aztán én is kiballagok a partra.
A magasan keringő halászsas volt a ráadás...
