A LIHOGÓN

Hetek óta keményen tartja magát a tél...Hó ugyan kevés van, az is inkább régebbről maradt, de a vizek szinte mind befagytak.

Van egy jó kis hely, ilyen zord időben szép számmal telelnek itt vízimadarak. Ide tartok, elsősorban a néhány hete itt vendégeskedő énekes hattyú miatt...

Mielőtt kiszálltam az autóból el is felejtettem megnézni, hány fok van. Nem is fontos, megszoktuk a hideget... Pirkad, ahogy ballagok a jég felé, csikorog a fagyott hó, és felsejlik bent a lihogón a madár, főleg hattyú tömeg. Köztük gondolom a sárga csőrűt, látni azonban még nem látom...

Besétálok, majd az alkalmasnak tűnő helyen lehasalok a jégre, jó a szerkóm, másfél óra nem okozhat gondot. Az első fényekben nagyon kellemes, szó szerint puha képek készülnek...A majdan kelő nappal szemben vagyok, és ahogy reggeledik, a fények szinte percről-percre változnak, ahogy telik az idő, a képek egyre színesebbek lesznek...

Csak az énekest nem látom sehol...

A kibukkanó nappal sirálytömegek indulnak meg, eddig a jégen ücsörögtek ők is.

Tőlem kissé távolabb a jégre ülnek a vízből kimászott hattyúk. Nedves tollaik azonnal odafagynak a jéghez. Legtöbbjüknek sikerül kiszabadítania magát, akinek nem, az pedig remek alany egy kis "akció-portréhoz"... Persze ezeket a madarakat aztán én szabadítom ki a fagyos fogságból...

Amíg a megvilágítás alkalmas, addig lövöm az ellenfényes képeket, aztán próbálkozom a párát lehelő madarakkal, azonban annyira sűrűn vannak már, hogy folyton egymásba lógnak....Csak az énekes nincs meg, de sejtem hogy hol lehet, úgyhogy itt nem is időzök többet...

Végül aztán megtalálom  őt is, de ez már egy következő történet lesz.