Nem igazán vagyok nagy visszatekintő, egyszer írtam ilyen év végi összegző posztot, ott is hasonlóan kezdtem... Viszont a 2017-es év, azt gondolom, jól sikerült, készült pár jó kocka, beérett pár szem gyümölcs, és elültettünk Imivel sok-sok magot, amiből, reményeink szerint a következő évben-években szüretelhetünk. Az mára már tiszta lett, hogy a pusztán a sikert években kell számolni, és remélem mi jó irányba haladunk. Nem szeretném itt az év közbeni posztokban leírt sztorikat újra elmesélni, inkább olyan tartalmat osztanék most meg, ami év közben kimaradt.
Januári őzezésből talán egy alkalom jutott, itt a tiszta idő és a kellő hideg fontos tényezők, és a siker még ekkor sem garantált.
Biztos ami biztos, a korcsolya ott lapult a csomagtartóban, a tavakon tükör jég várt minket...
Szeretem ilyenkor a tavakat... dermedt csend, amerre csak nézünk, sehol a legelésző szürkék, liba alig néhány maradt, vidra nyomok a hóban, pár barkós cinege veri le a nádbugára rakódott zúzmarát.
Idén is lent voltunk a tavaszi halászatkor, bár simán kihagyhattuk volna. Hol Imi hagyta otthon a fotós motyót, hol rosszul választottunk helyet, hol ez - hol az volt. Volt, hogy csak a halászokat fotóztuk...
Viszont elkezdtünk barkácsolni! Vércseládák, les forma építmény a kertben...
...és egyre többször fordultunk meg a pusztán. Itt mindig van látnivaló, akár túzok, vagy egy fiatal parlagi sas, kamion előtt átszaladó őz-rudli. Érezni a tavaszi föld szagát, zöldül a vetés, és a tervek lassan megvalósulni látszanak. Márciusban sikerült egy olyan hétvégét kifognunk, mikor járható volt a puszta, volt némi izgalom ugyan, de sehol nem ragadtunk sárba. Úgyhogy felépítettük a lest, kihelyeztünk újabb öt ládát...
Néhány sorban meg kell emlékeznem bankáimról, akik a tavalyihoz képest jó másfél hetes késéssel kezdtek költeni. Itt is voltak terveim, ami a következő évre marad, ugyanis két alkalommal voltam kint, egyszer még korán, aztán másodszor már csak egy fióka volt az odúban. Az öregek ugyan felkészültek egy másodköltésre, kitakarították az odút, ám valamiért mégsem vágtak bele a második kanyarba.
Közben a vércse telepen kezd mozgalmas lenni az élet! A szemközti ládában megfordul mindenféle vércse, mi a kékeknek drukkolunk... Egyik reggel egy kellemes három kilométeres terepgyaloglással kezdtük a hajnalt, az egész hetes eső teljesen szétáztatta az utat...
Egy alkalommal júniusban feketególyázni is eljutottam, kedvenc dunai holtágunkra..
Aztán lent a pusztán, az egyik szalakóta odúnál kezdett egyértelművé válni a helyzet. Pont jókor, mert a vércse telepen csend van, illetve nem sok látnivaló...Egyik alkalommal egy sérült szárnyú hím vörös vércsét találtunk a dűlőúton. Szereztünk egy papírdobozt, bevittük az állatkertbe.
Júniusban felépült a kóta les, letojtak a madarak... nem rossz, mikor még telefonnal is lehet szalakótát fotózni!
Júliusban már minden lakott ládában fióka volt, de ekkor már nem erőltettük a feljárkálást. A beszállókat nem használták a madarak, és igazság szerint nagyon élveztük, hogy van szalakótánk...
Őszi halászatkor nem jött be a csali ponty, a sas a túloldalra szállt! De volt helyette pl. apró partfutó, ami ugyanolyan szép, csak sokkal kisebb. Ekkorra már elfogyott a nagy lendületünk, kavarogtak ugyan a fejekben mindenféle túzok fotók, meg ilyesmik volt néhány lemenetel, próbálkozás, de azért a túzok az túzok, az keményebb dió..
Novemberben ÉTF, ahogy arról már esett szó, aztán ennyi. Még decemberben csináltunk egy etető-itató kismadarast, de sajnos még nem volt szerencsém kipróbálni...
Idén nem volt üzekedés, volt helyette családi nyaralás (cseppet sem bántam). Nagyon sokat kint voltunk márciustól augusztusig. Kicsit elég is volt. Meg aztán, annyi tervünk van még... kell valami jövőre is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése