VÖCSKÖK

Az utóbbi hetekben többször is jártam Apajon, de eddig nem sok indíttatást éreztem a fotózásra, nagyrészt az időjárás miatt, illetve ebből adódóan a viszonylag kevés madár miatt.Volt már madárban gazdagabb tavaszi halászat itt, most a leeresztett tavakon jobbára gémek és kócsagok múlatták az időt, az az egy-két póling és gulipán pedig kevés volt ahhoz, hogy a sárba hasaljak. Ez a hétvége azonban meghozta a jó időt, a tavakon megpezsdült élet pedig a kedvet a vízre szálláshoz.

Hajnali öt előtt értünk a tavakhoz. J barátom a tavi lest választotta, én mindenképp az úszó lesre szavaztam.

Gyorsan belebújtam a neoprén mellesbe, mellényzsebbe pakoltam telefont, tartalék memóriakártyát, svájci bicskát, és irány a nádszigetek.Vállamon az állvány gépestül, még szerencse, hogy a les úszik utánam, a széket pedig J hozza csónakkal. Miután elhelyezkedem, bőven van időm elmélkedni, épp, hogy szürkül még. Mindenhonnan liba gágogás, locsogás hallatszik. Hallom, ahogy szárcsák futnak a vízen, és hallom a böjti récék kereplő hangját is. Nem fázom, egész komfortos ez a neoprén cucc. Madár egyelőre nincs előttem, csak egy szárcsa oson a szemközti nád tövében. Aztán ahogy világosodik, búbos vöcskök közelednek. Négyen vannak, folyamatosan körülöttem mozognak. Néha elúsznak előttem, az akciót viszont kizárólag a hátam mögött nyomatják!

Eltelik a második óra is, már érzem, azért hideg a víz... Továbbra is csak a vöcskök szórakoztatnak, mikor, mint felmentő sereg, öt-hat barátréce érkezik, azonban csak egy van köztük, aki elém mer úszni, de ő is gyanakszik, tovább is áll.

Aztán megáll az élet. Nem is bánom, eléggé vacogok már a vízben, úgyhogy kikecmergek a tóból. Elsőre nem volt rossz. Kicsit finomítani kell a dolgot, egy két apró változtatás kell, aztán jöhet a folytatás.