TAVASZ A TAVAKON II.

Már kibékültem a tudattal, hogy képtelen vagyok szabadulni a leeresztett halastavaktól...

Akárhány csalódást is okozott már, benne van az ígéret minden újabb alkalomban.

A hatos van leeresztve, már a héten szövögettem a terveimet, hogy majd a kis nádsziget közelében ütök tanyát, és halat feltétlenül viszek be, mert rendszeresen mozognak a sasok. 

Szokás szerint már a hajnali szürkülettel bent vagyok. Kicsit talán el is bóbiskolok, mindenesetre csukva van a szemem, és csak hallgatom az előadást, azt sokféle madárhangot, amiből egy, egy piroslábú cankó, nagyon közelről szól. Itt van előttem, meg egy távolabb is. Aztán jön újabb, valami fura van a lábain. Közelebb érve látom, jég... éjszaka még a lábukra fagy, de aztán reggel indulnak tovább, majd később leolvad, lehullik...

Aztán jönnek a pajzsosok, sokan, többféle színűek. Köztük is van jeges lábú.

Hogy a sas mikor került elém, bevallom nem tudom... a halat valószínűleg hozta magával, mert amit én raktam ki az ott is van, de eszik valamit. A szürkevarjak  nem mardhatnak el mellőle, íme egy rövid kis videó róluk...

A cankókat persze mindez nem érdekli, folyamatosan mozgásban vannak előttem, szondázzák az iszapot. Néha egész közel jönnek, egy alkalommal elhomályosul a kép a keresőben, gondoltam a sátor fülét lehajtotta a szél, oldalt kipillantva azonban látom, piricankó nézett be a napellenzőbe...

Aztán a sas is odébbáll miután jóllakott.

Mikorra a fények már túl kemények, már csak figyelem a nagy nyüzsgést. Egy piroslábú csapja a szelet egy gyűrűzött madárnak, sejthető, mire megy ki a játék...

Megvárom, míg befejezik, aztán sátrat bontok...