SZENVEDÉLY?

A március-áprilisi, apaji képeimet válogatom. Finoman szólva karcsú a felhozatal, a végeredmény köszönőviszonyban sincs azzal, amit elképzeltem, amire igazán vágytam...

Közben azon gondolkozom, vajon mi motivál, mi hajt a (néha) sorozatos kudarcok ellenére, miért kelek fel újra, megyek a vízbe, sárba, alkalmanként benne hasalni órákig?! Jó esetben néhány madár fotóért, de sajnos sokszor a semmiért. Szerintem ezt hívják szenvedélynek, enélkül valószínűleg megette a fene...

Idei hányattatásaim nemzeti ünnepünkön kezdődtek, mikor is egy másik projekt ügyében lent jártam a pusztán. 

Korán leérek, örömmel autózom végig a jól ismert tájakat, jó megint itt lenni. Ugyan ma nem fotózni jöttem, de a gép velem van, sosem lehet tudni...

Jobbról egy hajlatban őzek tűnnek fel, egész komoly rudli... közelebb érve túzokká változnak. Nem rossz, a távolság nem kicsi, viszont a fények klasszak...

Később a  szántásról fiatal parlagi sast ijesztek fel, majd néhány tarlóval és repce táblával arrébb újabb túzok csapat. Nem akarom zavarni őket, nincs is értelme megállnom... A tavak felé veszem az irányt, tart a tavaszi halászat, lássuk milyen a felhozatal.

Az egyes tó leeresztve, az iszapon rengeteg a madár. Cankó, goda, póling, nagygázlók és a slepp, sirályok és varjak. Hamar körvonalazódni látszik egy szombati hajnali akció...

Pénteken este még egy telefon, csak hogy minden rendben van-e ?! 

Minden oké - jön a válasz - az egyesre most nyitottam rá a vizet....pffff.

Az reggel jó lesz még?

Peersze... nem telik az olyan hamar.... 

Hát jó... majd kiderül.

Szombaton hajnalban nagy reményekkel, tervekkel a fejemben autózom a sötétben. A tavalyi nádtorzsás goda képek után most szeretnék valami igazán szépet, amolyan nászruhás, vízbenállós-tükörképes, puhafényes fotókat. Hiszem, hogy ma sikerülhet...

Leérve látom, hogy már túl sok a víz, de azért találok egy kis nyelvet, ami alkalmas lehet, ahol felállíthatom a sátrat. Behasalok, aztán jöhet a szokásos szundi. Godák hangjára ébredek, öten érkeznek, azonban eléggé oldalt landolnak, és fény sincs még. A madarak megoldják a problémámat, elrepülnek. Aztán nem történik semmi, majd idővel kezdem érezni, hogy egyre több vizet szív fel a ruhám... Kinézek, és látom, hogy körbevett a víz, remek! Nincs értelme itt maradni, úgyhogy szedem a cókmókot és lelépek innen. Így nézek ki ekkor... Kösz a képet H. Tibi...

Március 25.

5-ös tó. Imivel a hajnali sötétben  azon filózunk, hogy az 5-ös vagy a 6-os mederben próbáljunk szerencsét. Zsolt utóbbit javasolja, hiszen tegnap ott volt a sok madár, mi azonban az 5-öst választjuk, annak kevésbé híg az alja. Ez egy sötét hideg hajnalon nagyon is számít, az ember fázósan hajlamos a komfortosabbnak tűnő lehetőséget választani...

Végül csak egyedül megyek, a kolléga sajnos nem hozta magával a fotós felszerelést... Több, mint bosszantó! Besátrazok, majd megszokott pótalvásomból a telefon ébreszt. Imi az, hogy van-e előttem madár, mert "itt minden tele van godával"! Ezt nem hiszem el! Egyelőre nincs, de kitartok. Majd lesz itt is, de valójában eljátszom a költözés gondolatával, ám végül maradok. Madár is lett... lőtávon kívül...

És a szomszéd tó sarka valóban tele volt godával, a gátról néztük őket, előttünk húsz méterre. Lehet, hogy még sírtam is...

Kifelé látunk nyolc bütykös ásóludat, amiből hat fér a dokumentum fotóra...

Április 1., bolondok napja. Tényleg azok vagyunk, ismét lejöttünk. Úgy néz ki lesz napkelte, úgyhogy ellenfényre helyezkedünk. A helyszín ezúttal a 4-es tó. Ahogy világosodik, látszik, hogy előttünk csak egy kisebb pajzsos csapat van, távol, a nád árnyékában szöszmötölnek, közeledni eszükben sincs... 

Mikor a nap már fent van, és a legjobb fényeknek vége, kíváncsiságból hátra tekeredek. Bár ne tettem volna!! Mögöttünk cankók, pár goda, havasi partfutók szép számmal. Ha nem tapasztaltam volna többször, hogy ezek a kis madarak alkalmanként egy-két méterre megközelítik a sátrat, azt hihetném, tőlünk félnek. Így azonban tudom, hogy egyszerűen csak így jártunk... Ott lágyabb az iszap, vagy több a féreg, apró csiga vagy rák-rovar, szebb a táj, nem tudom. Arra van dolguk, erre nincs...
Aztán előttünk feltűnik két gulipán. A lőtávolság határán lecövekelnek, mintha csak azon dilemmáznának, hogy jöjjenek-e vagy sem. Aztán inkább elrepülnek. Mi sem maradunk...

Megfogadom, hogy egy darabig nem jövök a tavak környékére!

Aztán szerdán Zsolt hív: "csak megjegyzem, hogy pár napja kilenc fekete gólya van a 4-esen"....
Már csak ez hiányzott! Persze magamban számítottam rájuk idén is...

És szombat van, és mi újra lent vagyunk. Ez most tuti lesz, tavaly is az volt! A tó sarkában maradt kb 100m2 vízfelület, tele kishallal. Itt fognak kajálni.

Besátrazunk a gyékénybe, fúj a szél, várjuk a gólyákat, akik egy óra késéssel megjönnek ugyan, nyolcan, kétszáz méterre tőlünk leszállnak. Nyugi, mindjárt elindulnak, tavaly is így volt....
Aztán elrepültek. Előbb öt, majd a maradék három...
Szóval ne vegyél rá mérget, hogy ami tavaly úgy volt, az idén is megtörténik....