EZÜSTLILE

Nem emlékszem, hogy őszi halászatkor előfordult-e valaha, hogy két egymást követő hétvégén sikerrel járjak...

Ez jutott eszembe, mikor hajnalban a tavakhoz érve látom, hogy már az új I-es tóból is iszap szigetek kandikálnak, messziről csábítva a vonuló parti madarakat. Minél több tó fenék bukkan elő, annál jobban szétszóródnak a madarak. Pedig tegnap még arról ábrándoztam, hogy majd a napok óta itt időző két darab fenyérfutó itt fog szaladgálni előttünk...

Bent vagyunk. Egyelőre csak pár dankasirály kőröz előttünk. Sokáig semmi nem történik, és ilyenkor kezdek fantáziálni. Mi lenne, ha leszállna az öreg réti, a csüdig érő vízbe, jó távra?! Hallal... Ahogy telik az idő, és nő az unalom, egyre lehetetlenebb dolgokon agyalok, aztán mielőtt a vándorsólyom az orrom előtt vágná le a pólingot egy laza hatos csapat végéről, hogy aztán előttem kezdje tépni...a túlparthoz közel tényleg leszáll egy réti. Nem öreg, csak egy fiatal. Kiszúrt egy döglött halat és rászállt, de mivel a varjak azonnal piszkálni kezdik, hamar továbbáll.

Később, mikor a kelő nap besüt a tóra, olyan fényeket produkál, amilyet nagyon ritkán látni. A sötét felhők alól kikandikáló hajnali nap olyan narancs színűre festi előttem a sárguló nádat, hogy tátva marad a szám. A látomás nem is tartott sokáig, talán másfél perc volt az egész... 

Dankasirály az első vendég, aztán feltűnik egy, majd még egy ezüstlile. Nagyon ügyesen tartják a távolságot, még véletlenül sem közelednek... talán attól félnek, hogy vizes lesz a lábuk...

Egyszer csak láss csodát, megjelenik a két fenyérfutó! Nagyon messze vannak, csak dokumentum fotót készíthetek róluk, de azért magamban örülök, nem sokat tettem volna rá, hogy látom őket.

Később megjelenik néhány parti lile is, laza köteléket alkotva a havasi és apró partfutókkal.

Jobbról már hallható a folyamatos pittyogás, a partfutók szépen körbe vesznek minket, szinte befolyik elénk a csapat. Csak jönnek a sátrak előtt-mögött, magukban motyogva, szedegetve. Ahogy jönnek, úgy mennek is tovább, távolodnak, aztán öt-nyolc perc alatt véget is ér a "roham".

Jó, hogy erre jöttek! Mehettek volna más merre is, de akkor nem tudtunk volna fotózni ma semmit...