KÉT HAJNAL A PUSZTÁN

Február 18.

Régen jártam lent a pusztán, tervezgettem is a hétvégi lemenetelt, úgyhogy a szombat éjjeli havazás pont kapóra jött. Ha jobban belegondolok, közel nyolc éve járom ezt a tájat fényképezőgéppel, és alig alig akad néhány havas képem róla...

Ma napkeltére nem számíthatok, mégis úgy indulok, hogy nagyjából akkorra lent legyek.  Ahogy elhagyom a várost, az alsóbbrendű utak még havasak, azonban csak 0 fok a hőmérséklet, így valószínűleg nem lesz hosszú tartós a hótakaró.

Ahogy világosodik, már látszanak az őzek. Helyenként valóban ameddig a szem ellát, a behavazott vetésen, néha libákkal vegyesen mozognak...

Én nem készültem a hóra, fehér álcaruha híján meg sem kísérelek a közelükbe jutni. Nehezíti a feladatot, hogy helyenként 50-100 méter széles belvízfoltok állnak közénk több száz méter hosszan. És ha igazán őszinte akarok lenni, nincs is kedvem a vizes hóban kúszni. Ma nincs...

Csak gurulok végig a jól ismert helyeken, jobbára csak a műúton, letérni arról kockázatos, valószínűleg nem is jutnék messzire a felázott dűlőkön. Néha megállok, kiszállok az autóból, hallgatom a csendet, amibe csak néha szól bele távolról, ahogy a lilikek a saját nevüket kiáltják, vagy egy-egy dolmányos varjú rekedt hangja..

Gondoltam, meglátogatom a kedvenc gémeskutamat, róla sincs havas képem. A nyári utak, amiből több is van, ilyenkor szintén járhatatlanok, így a falu felé indulok, azon át, kifelé amíg lehet, amíg biztonságos, aztán gyalog tovább, keresztül a hószagú pusztán ahol a nyulak javában kergetőznek már..

Körbejárom a kutat, élvezem a csendet, még le is ülök egy kicsit, a nyulakat figyelem. Milyen soknak tűnnek, nyáron alig látni őket. Aztán vesztemre meglátok a távolban egy kis túzok csapatot. Olyan helyen vannak, hogy úgy gondolom megér egy próbát. A szomszédos tanyát megkerülve, árkon-bokron kúszva közeledtem, ám közben vagy én tájoltam el magam, vagy ők mozdultak el, nem tudom...mindenesetre kicsit nehézkes, de szép  a röptük...

Február 25.

Szerintem kicsit későn, de megjött a hideg! Tiszta időt jósoltak mára, reggel -8, csillagos ég mikor indulok, a pusztán -14, néhány centi friss hó.

Még napkelte előtt kinézek egy kis rudlit, a helyszín nagyjából a szokásos, az ellenfényt pár perc múlva felkapcsolják, indulok. Hason-könyéken a porhó lepte vetésen. Viszonylag jól haladok, de a csapat kezd lazulni... Két bak addig tologatja egymást, míg kikerülnek a "képből", mások arrébb csipegetnek, jobbra- balra kúszok, hogy a fény iránya jó maradjon, illetve, hogy a nap a vadak mögött legyen. Később kettő lefekszik, aztán szinte teljesen szét szélednek. csak a két fekvő suta marad előttem. Bosszantó, de nincs mit tenni, otthagyom őket, a tavak felé veszem az irányt.

Lassan gurulok befelé. A vizek nagy része még jégmentes, néhány libát látni rajta, sok hattyút helyenként, gémeket és rengeteg kormoránt. A hóban mindenfelé vidranyomok. Mi lehet itt éjszaka!?

Sokat nem időzök itt, latolgatom, merre menjek, a befelé vezető út necces volt, de a hátsó még rosszabb lehet, úgyhogy megyek amerről jöttem. Nehéz a hóval borított viszonylag sima útról eldönteni, hol rejt feneketlen kátyút... Megyek csak úgy érzésre, de úgy tűnik ezúttal rosszul döntöttem, a felső néhány centis fagyott réteg alatt, a tengelyig érő lekvár azonnal megfogja az autót.

A tavakról hívok segítséget, fél óra múlva már gurulok tovább...

Bámészkodok még egy kicsit, megenyhült az idő, már csak -4 fok van, megmozdult az élet. Itt egy rétisas, ott néhány kócsag. Libák jönnek-mennek, nyári lúd és lilik vegyesen, túzokok a múltkori helyen, őzek, nyulak... Ilyen a puszta télen...