2020. június 3., szerda

VÉRCSÉK

Napkelte környékén általában ez a látvány a toronnyal szemben. Kékvércsék tollászkodnak, sütkéreznek a szembeni fa tetején. Jó, hogy ennyien vannak. Egy alkalommal, miután lemásztam a toronyból, huszonnyolc darabot számoltam a kis facsoport felett.



Június folyamán két alkalommal ültem a toronyban, de igazán nagy attrakció egyszer sem volt. Időközben megjöttek a gyűrűzési adatok, a tojó ugyanis gyűrűs. 2018 nyarán kapta az ékszert, fióka korában, innen 29 km-re, Dunatetétlenen. Nem mellesleg mesterséges ládában cseperedett ő is.


Néha megjelennek a szalakóták is, mintha nosztalgiáznának, milyen jó volt tavaly itt lakni... Mivel hamar kiderült, hogy az etetés időszakában sem várható nagy változás, ugyanis a fiókáknak szánt táplálékot egyenesen az odúra viszik az öregek, így el is engedtem a dolgot, gondolván, majd a végkifejletnél itt leszek.







Július 26-án volt az utolsó alkalom, ekkor már csak egy fióka maradt a ládában, a másik három szanaszét, hol a fákon, hol a gallyfészkekben, ládák tetején... a szülők rendületlenül hordták a pockot, és a fiókák mindenhol kaptak enni, csak a beszállón nem.
Ezt leszámítva nem volt rossz, a virágba borult napraforgó szép hátteret adott, pózoltak az öregek, bejöttek a szalakóták... csak egy etetős kép nem jött össze.
De sebaj! Négy fióka kirepült!
















 

2 megjegyzés: