VÉRCSÉK

Napkelte környékén általában ez a látvány a toronnyal szemben. Kékvércsék tollászkodnak, sütkéreznek a szembeni fa tetején. Jó, hogy ennyien vannak. Egy alkalommal, miután lemásztam a toronyból, huszonnyolc darabot számoltam a kis facsoport felett.

Június folyamán két alkalommal ültem a toronyban, de igazán nagy attrakció egyszer sem volt. Időközben megjöttek a gyűrűzési adatok, a tojó ugyanis gyűrűs. 2018 nyarán kapta az ékszert, fióka korában, innen 29 km-re, Dunatetétlenen. Nem mellesleg mesterséges ládában cseperedett ő is.

Néha megjelennek a szalakóták is, mintha nosztalgiáznának, milyen jó volt tavaly itt lakni... Mivel hamar kiderült, hogy az etetés időszakában sem várható nagy változás, ugyanis a fiókáknak szánt táplálékot egyenesen az odúra viszik az öregek, így el is engedtem a dolgot, gondolván, majd a végkifejletnél itt leszek.

Július 26-án volt az utolsó alkalom, ekkor már csak egy fióka maradt a ládában, a másik három szanaszét, hol a fákon, hol a gallyfészkekben, ládák tetején... a szülők rendületlenül hordták a pockot, és a fiókák mindenhol kaptak enni, csak a beszállón nem.

Ezt leszámítva nem volt rossz, a virágba borult napraforgó szép hátteret adott, pózoltak az öregek, bejöttek a szalakóták... csak egy etetős kép nem jött össze.

De sebaj! Négy fióka kirepült!