ŐSZI SASOK

A múltkori, kétes sikerrel végződött partimadarazások után kicsit elkedvetlenedtem a tipegőktől, figyelmemet sokkal inkább a tórendszer csúcsragadozói felé fordítottam, akik ilyenkor már szép számmal fordulnak elő errefelé. Ezek nagy része nem idevalósi madár, jobbára vonuló, kóborló egyedek, akik a nagy bőség után tovább is állnak...

Most azonban még kilenc a számuk, köztük három adult példány. Figyelgetem egy ideje őket, ahogy halászgatnak, és nem kerüli el a figyelmemet egy számukra igen kedvelt "zátony" sem, ahol előszeretettel töltik az időt, alkalmasint akár hárman-négyen is.

Összeállt a fejemben a terv, megtettem a szükséges előkészületeket, ami abból állt, hogy megkértem Zs-t, zsákoljon be nekem némi halat csali gyanánt. Annyira biztosra mentem, hogy otthon nagyképűen megjegyeztem: "Na, ha holnap nem fotózok sast a tavon, akkor soha!" 

Ezzel a szép gondolattal aludtam el aznap  este...

...másnap reggel pedig szó szerint kidobott az ágy, hiszen ma sasra megy a "játék". Félúton betérek a szokásos benzinkútra, ahol reggelit, és ha szükséges benzint veszek, és ahol most szomorúan konstatálom, hogy a tárcám otthon maradt, pedig most nagyon kéne az a benzin... gyorsan végig gondolom a helyzetemet: vagy hazamegyek, és nem fotózok semmit, vagy lemegyek fotózni, aztán éhesen tolhatom az autót hazáig, vagy amíg valaki meg nem ment. Utóbbi mellett döntök, így hajnali sötétben már a málháimmal megpakolva, ami ezúttal kiegészül vagy 15kg hallal, cuppogok be a tóba. Hamar megtalálom az alkalmas helyet, felállítom a hasalóst, beborítom némi gyékénnyel, aztán nagy kerülővel rakok ki csalit is. Ezután befekszem a 30-40cm magas gyékény torzsák közé, "kényelembe" helyezem magam, aztán várok. Mikor már hallok emberi neszezést a halőrház felől, felhívom Zs-t, elpanaszolom, hogy jártam, mire ő közli, hogy akkor odakészít nekem öt liter benzint! De jó...

Fél hét tájban némileg bosszankodva figyelem, ahogy a túlparthoz közel rétisasok kergetőznek, leszállnak, esznek, jönnek-mennek. Néha izgatottan figyelem, ha fölöttem repül el egy sas, biztatom, szálljon le, gondolom a friss potyahal csak felkelti az érdeklődését...

Aztán hét körül, egyszer csak ott áll egy az iszapon, és nézi a halat. A szívem a fülemben zakatol, emelem az obit, és megint csak az jut eszembe, ami ilyenkor mindig, csak egy kocka legyen róla! Csak egyetlen éles kép... Aztán széttárt szárnyakkal totyog a sárban, végül ráfordul, és birtokba veszi a busát...

Nem kezd el enni, az eget kémleli, mint amikor vetélytárs közelít, és lám... már meg is érkezett a második madár. Nem vesztegeti az időt, hamar helyet kér a hal mellett. El sem hiszem... két rétisas előttem kb. húsz méterre, én pedig egy üveg nélküli kis sátorból figyelem őket. Elő akarom venni a telefont, hogy csináljak egy videót, de nem merek mocorogni, inkább hagyom.

Pár falat után oszlik a "tömeg", faképnél hagynak, aztán jön egy aki valamitől megriad, expo nélkül elmegy, de bizakodó vagyok, mert távolabb látok néhány madarat, bármikor visszajöhetnek...

Ez nemsokára meg is történik, ez a madár már vagy fél órát falatozik előttem. Közben akad olyan is, aki magának fog halat, aztán átjön vele, mert ahogy nézem, odaát elég nagy a tömeg, sok a sirály, meg a szürkevarjú.

Később a potyalesők megjelennek itt is, aztán az utolsó sas hamar  megunja a lármás társaságot, és vitorlát bont, a sirályok pedig, mintha csak a győzelmüket ünnepelnék, hogy elkergették a sast, még jobban lármázni kezdenek... Én még bent maradok egy kicsit, kicsit el sem hiszem, hogy ez ennyire egyszerű volt! Aztán kimászok, már nem is súlyos a motyóm, vigyorogva cuppogok a sárban kifelé. A bódénál tankolok öt litert a kocsiba, aztán irány haza. Már csak valami kaja kéne!