Bankáim szép lassan elhagynak, miközben a pusztán benépesülnek a szalakóta odúink. Jó három héttel vannak lemaradva tavalyhoz képest, de nem baj... mostanra megérkeztek, és ez a lényeg.
05.26.
Ma J tart velem, a rönk odúhoz tervezünk beülni. Az ilyenkor szokásos forgatókönyv szerint tesszük a dolgunkat, de úgy tűnik, itt még nagyon korán van. Halljuk ugyan a madarakat, de látni nem láttuk őket. Egy darabig türelmeskedünk, aztán sietünk a toronylesbe. A füles alatt már fiókák vannak, kék vércsék párzanak az ágon, de a szalakóta itt sem száll be, felettünk karácsol.
05.31.
Már délután lemegyünk, lent alszunk a gyepen. Kolbászt sütünk, tücskök ciripelnek, és többfelé a haris kiabál a fűből... Erdei füles vadászik körülöttünk, feltehetően az egyik öreg madár a fészekből. Hihetetlen nyugalom van, csak fekszem, bámulom a csillagokat, és.... elalszom.
Hajnalban arra ébredek, hogy fázom, próbálok visszaaludni, de már szól az ébresztő, irány a torony. Végre- valahára a szalakóta pár az odúnál van.. sikerül néhány csinos portrét készítenem. olyan portrét, amilyet, bevallom még néhány éve álmodni sem mertem volna...
06.05.
Reggel ellenfényre ülünk be, habár még nincsenek fiókák, nincs etetés, nem is fűzök nagy reményeket hozzá... és be is jött. Mindössze egyszer szállt be a hím, AN 5, tavalyi jó ismerősünk... De mit számít mindez, ha 600m-rel arrébb van mégegy les, ahová be lehet ülni...
Így is teszünk, felülünk és eszünkbe jut hirtelen, hogy ezek a kék vércsék nem egykönnyen adják magukat, de legalább van szalakóta, aki időnként megmutatja magát, lehet róla képet készíteni, hol portrét, hol meg egész alakost. Közben pedig azon fantáziálunk, hogy mi lesz majd etetéskor, amikor egymás után hordanak pockot-gyíkot, kígyót-békát az öregek. Szóval nagy reményekkel felvértezve, bizakodva várjuk a folytatást...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése