2017. február 1., szerda

AZ ÉNEKES ÉS A KÉT MANDARIN

A múltkori hattyús sztori ott ért véget, hogy kicsit távolabb sikerült megtalálnom az itt vendégeskedő énekes hattyút, akkor azonban nem volt már időm arra, hogy kihasználjam az alkalmat, így ma reggel újra próbálkozom...
Ott kezdek, ahol a múltkor abbahagytam, nincs itt... Lejjebb sétálok, kb. ötszáz métert, ott ül a túlparti jégen. Szuper,  jó kis ellenfényem lesz, gondolom miközben autóba ülök, és irány a híd...
Leparkolok, aztán sietve csúszkálok a jegesre taposott gyalogúton, a partra érve még látom, ahogy madaram elemelkedik a jégről, arra tart, ahonnan jövök, szerintem a bolondját járatja velem...
A jégen azonban két bütykös között újabb két kis idegen, két mandarin gácsér. Ők is épp vízre szállnak, én pedig autóba ismét, irány a túlpart.






A befolyónál aztán sikerül utolérnem a sárgacsőrűt. A hattyú alapvetően nem egy bonyolult jószág, kenyeret kell dobni neki, aztán csak jön, mintha zsinóron húznák. Ez az énekes pedig vagy ugyanígy élt eddig, vagy csak asszimilálódott, de jól működik nála a "birka effektus", mert a többiekkel jön ő is, így lehetőségem van portrézni minden oldalról. Sajnos egész alakos képet nehéz róla készíteni, ugyanis már egy nagy sárga gyűrű éktelenkedik a nyakán...






A kellemes délutáni fények ismét kicsábítottak, a köröket ismét megtettem, ezúttal túlpart, 1.5 km délre...





Itt sok-sok madár, főleg szárcsa, rengeteg hattyú, az énekes, és sajnos  akadnak olyanok is, akiknek túl hosszú és túl kemény volt a tél...