2017. október 8., vasárnap

EZÜSTLILE

Nem emlékszem, hogy őszi halászatkor előfordult-e valaha, hogy két egymást követő hétvégén sikerrel járjak...
Ez jutott eszembe, mikor hajnalban a tavakhoz érve látom, hogy már az új I-es tóból is iszap szigetek kandikálnak, messziről csábítva a vonuló parti madarakat. Minél több tó fenék bukkan elő, annál jobban szétszóródnak a madarak. Pedig tegnap még arról ábrándoztam, hogy majd a napok óta itt időző két darab fenyérfutó itt fog szaladgálni előttünk...
Bent vagyunk. Egyelőre csak pár dankasirály kőröz előttünk. Sokáig semmi nem történik, és ilyenkor kezdek fantáziálni. Mi lenne, ha leszállna az öreg réti, a csüdig érő vízbe, jó távra?! Hallal... Ahogy telik az idő, és nő az unalom, egyre lehetetlenebb dolgokon agyalok, aztán mielőtt a vándorsólyom az orrom előtt vágná le a pólingot egy laza hatos csapat végéről, hogy aztán előttem kezdje tépni...a túlparthoz közel tényleg leszáll egy réti. Nem öreg, csak egy fiatal. Kiszúrt egy döglött halat és rászállt, de mivel a varjak azonnal piszkálni kezdik, hamar továbbáll.


Később, mikor a kelő nap besüt a tóra, olyan fényeket produkál, amilyet nagyon ritkán látni. A sötét felhők alól kikandikáló hajnali nap olyan narancs színűre festi előttem a sárguló nádat, hogy tátva marad a szám. A látomás nem is tartott sokáig, talán másfél perc volt az egész... 



Dankasirály az első vendég, aztán feltűnik egy, majd még egy ezüstlile. Nagyon ügyesen tartják a távolságot, még véletlenül sem közelednek... talán attól félnek, hogy vizes lesz a lábuk...


Egyszer csak láss csodát, megjelenik a két fenyérfutó! Nagyon messze vannak, csak dokumentum fotót készíthetek róluk, de azért magamban örülök, nem sokat tettem volna rá, hogy látom őket.




Később megjelenik néhány parti lile is, laza köteléket alkotva a havasi és apró partfutókkal.



Jobbról már hallható a folyamatos pittyogás, a partfutók szépen körbe vesznek minket, szinte befolyik elénk a csapat. Csak jönnek a sátrak előtt-mögött, magukban motyogva, szedegetve. Ahogy jönnek, úgy mennek is tovább, távolodnak, aztán öt-nyolc perc alatt véget is ér a "roham".
Jó, hogy erre jöttek! Mehettek volna más merre is, de akkor nem tudtunk volna fotózni ma semmit...








2017. október 1., vasárnap

EURÓPAI MADÁRMEGFIGYELŐ NAP(ok)

Talán nem árulok el nagy titkot, illetve nem tudom, más hogy van vele, de én évek óta egy bizonyos ciklikusság szerint fotózom. Persze vannak az embernek új meg új tervei, ötletei és különféle projektjei, mégis vannak fix események, amiről lehetőség szerint nem szívesen marad le...
Pedig hányszor gondoltam, hogy most már elég az apaji tóeresztésekből, a vele járó dagonyával, és mocsokkal együtt, aztán elég a megfelelő felületen látni az "ezüstlile", "fenyérfutó" vagy "temminck partfutó" szavakat, és máris nincs maradás... Talán ez, vagy talán épp a fent említett ciklikusság az oka, hogy csakúgy mint egy éve, idén október elsején is a Bivalyos I. tavon köszönt a hajnal...
Néhányszor már leírtam, mivel jár, mire az autóból kiszállva a sátorban hasalásig jutok, úgyhogy inkább onnan folytatom, hogy pólingok kiabálnak tőlem jobbra, de eléggé bele vannak merülve a tollászkodásba, nem úgy tűnik, mintha erre akarnának jönni...
Azért lassan előveszem a cuccot, ezúttal a szögkeresőt sem felejtettem otthon... most a babzsák hiányzik. Óvatosan kitolom az obit a lőrésen, a napellenzővel azonnal sikerül a híg iszapba kanalaznom vele... Szuper. Amerre nyúlok tiszta sár minden, na mindegy. Kitörlöm nagyjából a lekvárt, és várok tovább türelmesen. Tőlem jobbra mindenhol madár van, a szemközti távolt gémek állják végig, előttem csak egy barázda billegető szaladgál. Nagyon nem kergetem, közel van, nehéz követni, nincs kedvem feltúrni érte az iszapot...


Később partfutókat látok közeledni. Szépen be is sétálnak elém, havasi és apró partfutók. Bírom ezeket a csöpp jószágokat. Szinte gurulnak a sekély vízben, szedegetnek, szondázzák az iszapot, és kedves az ábrázatuk.



Néha egy-egy danka tottyan elém, apró döglött halakat szedegetnek a vízből, majd feltűnik néhány pajzsos cankó. Mennyire másak egyszerű téli ruhájukban, mint tavasszal! Múlik az idő, egyelőre az egy szem fenyérfutónak se híre-se hamva, és partfutóból is "csak" havasi és apró került a kártyára...







Nem egyszerű feladat a nyüzsgő tömegből egy-egy madarat kivenni, nem is sikerül sokszor, de mikor összejön, az mutatós...
A pólingokkal ezúttal sincs szerencsém, szétszóródtak a tavon, felém egy sem vetődik. Távolabb látok sárszalonkát, bíbicet is, de a nagyja, ahogy  minden ősszel, az partfutó...
Mikor az aprónép odébb áll a sátor elől, kereket oldok, ha már madármegfigyelő napok, körülnéznék még sáros csizma és overall nélkül is, hogy láthassan hogyan készül a puszta az őszre, aztán a dermedt télre...