2015. augusztus 29., szombat

JÉGMADARAK ÚJRA

Addig üsd a vasat, amíg meleg...tartja a mondás, így kihasználva az optimális vízállást, és a madarak együttműködését, ismét el látogattunk az ártérbe. Ezúttal J barátom tartott velem. Ma hajnalban az első madár már a beszálló kihelyezését követő fél percben a helyén ült. Persze a jó fényekre még várni kell, a gépek még elöl sincsenek! Lassan előszedjük a felszerelést, de megfelelő zársebesség hiányában egyelőre videózni kezdek, rögtön egy érdekes jelenetet láthatunk.

 .




 Az ártér fűzfái már lassan színesednek, ahogy a reggeli nap megsüti őket, gyönyörű hátteret adnak ennek a csodaszép kis madárnak, aki ma igazán kielégíti minden igényünket. Szorgalmasan halászik előttünk, jó eredménnyel.


Bár előfordul az is, nem is egyszer, hogy nem sikerül halat fogni.






Tollászkodik előttünk, tollruháját tisztogatja, igazgatja előttünk, szóval nagyon jó fotóalany. Közben a nap egyre magasabbra kúszik, keményednek a fények, a sátorban is egyre melegebb az idő, úgyhogy az indulás mellett döntünk, ma minden a kedvünk szerint alakult, elégedetten bontunk sátrat.









2015. augusztus 24., hétfő

JÉGMADARAZÁS KIS KÓCSAGOKKAL

A múltkori fotózás után, mint azt akkor említettem, maradt bennem némi hiányérzet. Több képet szerettem volna, különböző pózokban, zsákmánnyal, szép fényekben. Ezért keltem hajnalban, ezért jöttem ki ma is.
Vastag pára üli meg a holtágat hajnalban, alig látszik a túloldal. Csend van, ezúttal nincsenek itt a disznók. Ahogy kiválasztom a helyet, kiteszem a beszállót, széket, állványt gépet, már hallom a jégmadár sippantását. Így fest ekkor a vízpart.

Korán érkezik az első madár, kevés a fény, inkább várok, nem is valami aktív,  csak ül és nézelődik. Aztán elrepül. Nem váratnak azonban soká, és szerencsére innentől kezdve gyakran időznek előttem, halászni azonban még mindig nem akaródzik egyiküknek sem. A párába vesző túlpart remek hátteret ad, legalábbis nekem nagyon tetszik, különleges, inkább téli, mint augusztusi hangulatot kölcsönöz a képeknek.




Kicsit később, az inaktív jégmadarak mellett feltűnik egy kis kócsag, távolabb még egy. Messze vannak, egyelőre nem foglalkozom velük, azért drukkolok, hogy végre halászni kezdjen az előttem ücsörgő jégmadár.Persze nem halászik, egymást riogatják, és egyikük a fejemre száll. Nagyon érdekes, még sosem ült jégmadár a fejemen. Persze ez úgy történhetett, hogy csak egy álcaháló alatt ülök. Halk csobogás vonja balra a figyelmemet, az egyik kis kócsag vészesen közeledik, most melyik ujjamba harapjak? Jégmadár kéne hallal, de a kócsag is nagyon. Szerencsére a kis halász rögtön megoldja a problémámat, és ahogy megvan a halas kép, fordulhatok a fehér halászok felé. 

Egyikük éppen most érkezik. Időközben hatra szaporodott a létszámuk, sajnos a távolabbiak a ködbe vesznek, a közeliekhez pedig kicsit magasan vagyok, azért néhány kép sikerül róluk. A pára csak későn oszlik, így nagy örömömre elég sokáig tudok fotózni, a madarak pedig, a múltkori alkalomhoz képest egész kitesznek magukért.



A végére egyikük egy ebihallal is megörvendeztet amit kétszer az ághoz csap, majd elejti. Ekkorra végleg feloszlik a köd, a nap is kisüt, megvárom, míg üres lesz a beszálló, aztán elpakolok, és lelécelek.


2015. augusztus 1., szombat

A HOLTÁGON

Amióta az eszemet tudom, a jégmadár állandóan jelen van az életemben, főként egykori horgász múltamban találkoztunk sokat, de azóta is, fotózás közben, hol itt-hol ott mindig látom ezt a kis tüneményt, fotóm viszont, szinte alig van róla. Azt gondolom, ennek egyik oka, hogy habár sok vízen jelen van, a fotózására minden szempontból alkalmas hely annál kevesebb. Az én kedvenc kis holtágamon rengeteg természetes beszállója volt, fény viszont annál kevesebb, így itt sosem próbálkoztam. Más helyeken a horgászok zavarognak, úgyhogy a jégmadár kérdést nem erőltettem, gondoltam előbb-utóbb találok alkalmas terepet. Aztán jött egy meghívás tavasszal, csak az alkalmas vízállást kellett kivárni, mikor a vízszint is optimális lett, mehettünk fotózni.
Hajnali szürkületben cuppogunk gumicsizmáinkkal a sárban. Közeledve a vízhez, halljuk, hogy nem vagyunk egyedül, népes konda ropogtatja a kagylót, túrja a sarat a parton. Egy darabig csendben figyeljük őket, aztán valahogy szagot fognak, majd az egész zajos társaságot elnyeli az ártéri erdő. Gyorsan felállítjuk a sátrat, leszúrjuk a beszállót, aztán elfoglaljuk a helyünket. Még alig fényben beszáll a madarunk, aztán  mikor alkalmas lenne a világítás, csak egy halászgató szürke gém szórakoztat minket.




A reggel legérdekesebb eseményét egy héja prezentálja, aki levágja a víz felett szédelgő dankasirályok egyikét, aki keserves hangon tiltakozik, de nincs esélye. A ragadozó a szemközti fövenyen leszáll vergődő áldozatával, majd miután az nem mozdul, a fák közé repül vele. Kár, hogy túl messze voltak.


Kis jégmadarunk, mikor a fények már nem alkalmasak a fotózásra, azért beszáll elénk,  kicsit pózol, még halat is fog, amit természetesen háttal ülve fogyaszt el, aztán nézelődik, majd elrepül. Örülök neki, de nincs kétségem felőle, visszajövök még...