2015. április 27., hétfő

RÉCÉKRE VÁRVA

Még szombaton kinéztem a mai helyszínt. Sásos, combig érő vízzel, kis öblökkel, sok-sok récével, akikkel nincs szerencsém, és most itt szeretném őket elcsípni. 
Még sötétben csobbanok, ezúttal mellesben, sátor nélkül, csak egy álcaháló alá bújva várom, hogy pirkadjon. Jó az álcám, már világosodik, mikor egy kócsag landol mellettem, kb. két méterre. Sokadszorra tapasztalom, milyen fantasztikus érzés ennyire részévé válni az adott helynek, ennyire közel lenni a madarakhoz. Kócsagom lassan távolodik, negyed óra múlva egy kanalas gém váltja. Elém sétál, jön -megy, jó képet nem tudok készíteni róla. A kanalas elmegy, a récék elkerülnek, az idő vészesen rohan....Egy csapat réti cankó száll le a kis szigeten, nem valami jó a rálátásom a helyre, de nem is baj, fél nyolc körül mennem kell, hétfő van, vár a munka..



Délután ötkor, ismét úton vagyok, adok még egy esélyt a helynek. A gátról több helyen látok liba családokat, nekem ez is kimaradt idén. Egyet azért megörökítek, aztán hamar, irány a víz! Mostanra mondták a hidegfrontot, nem tudom, ez-e az oka, de nagy a csend. Kevés madarat látni, és túl nyugis a környék. Nem akarom sokáig részletezni, de egész délután a nádi tücsökmadár pirregését hallgatva, a víz felett táncoló szúnyogokat bámultam. Egy kócsag szállt elém, és egy füstös cankó a zátonyra! Ezek után siettem, hogy legalább elcsípjem a naplementét!





2015. április 25., szombat

KANALAS

Hajnali háromkor ébreszt a telefon. Elég nyomorultul érzem magam, fárasztó hetem volt. Lelki szemeim előtt azonban hófehér gulipánok, az iszapot szondázó cankók, főleg pajzsosok, csoki barna cigányrécék jelennek meg. Ilyesmiket láttam múlt vasárnap Apajon, egy erősen fogyatkozó belvízen, mikor Sanyi barátommal lementünk csak úgy lődörögni. Ez a látomás némileg lelket ver belém, és egy kávé után elindulok.

Jókor érkezem, még nyoma sincs a pirkadatnak, belebújok a vízhatlan hasalós kezeslábasba, gumicsizmát húzok, aztán becuccolok. Itt nem éjszakáznak madarak, úgyhogy jöttöm szinte észrevétlen marad. Egy kis szigeten ütöm fel a hasalós sátrat, próbálom a legjobb pozíciót eltalálni. Ugyanolyan jó fényekkel fordulhatok a nyílt víz felé, ahol a múlt héten még récék úszkáltak, vagy szemmel tarthatom a sásost ahol inkább a nagy gázlók tanyáznak. A nyíltabb részt választom, habár eléggé elfogyott a víz. Sötét van még, a kezeslábas meleg, a "fekhelyem" puha, minden adott, hogy elbóbiskoljak....
Libák geggennek felettem, erre ébredek. Holtbiztos, hogy liba ide nem száll le, míg itt a sátor. Guvatok visítoznak mindenfelé a sűrűben, azonban rájuk sem számíthatok. Sehol egy madár, pedig már rendesen látni lehet. Kicsit bosszant, hogy előttem üres a placc, miközben mögöttem folyamatos neszezés hallatszik.Öt percig bírom még, aztán óvatosan megpróbálok utána járni a dolognak. Lassan fordulok a kukucskáló felé, aztán kinézek. Balra mögöttem három kanalas tollászkodik, néhány kócsag és szürke társaságában.... Püff... Nincs mit tenni, várok tovább... Úgy tűnik a sásos a nyerő...



Napkelte előtt aztán az egyik kanalas elém ténfereg. Egyszer ugyan elrepül, de hamar visszatér. Sokáig itt időzik, jön-megy, tollászkodik, vakaródzik, keresgél, nézelődik. Az expo hangja nem zavarja, mikor megáll előttem, és portrézom jobbról-balról. Nagyon a kedvemben jár, szavam sem lehet, mikor itt hagy. Ezután üres percek jönnek, a nap vészesen emelkedik... Ismét elbóbiskolok, ezúttal egy piricankó ébreszt, előttem landol, kicsit távol tőlem. Keresgél, közben folyton távolodik, majd mikor elég messze ér, fürdeni kezd....esélytelen.











A cankó után nem maradok tovább, nincs több madár. Az az egy kanalas megmentette a hajnalt. Ha ő nem jön elém, azt hiszem az egy szál cankóra nem lehetnék büszke. A pajzsosok és a gulipánok, akikben annyira bíztam, cserben hagytak. Kikecmeregve a sárból, az autónál elpakolok, majd úgy döntök, megyek egy kört még, körülnézek, hiszen vannak terveim az elkövetkező néhány hétre.











2015. április 11., szombat

VÖCSKÖK

Az utóbbi hetekben többször is jártam Apajon, de eddig nem sok indíttatást éreztem a fotózásra, nagyrészt az időjárás miatt, illetve ebből adódóan a viszonylag kevés madár miatt.Volt már madárban gazdagabb tavaszi halászat itt, most a leeresztett tavakon jobbára gémek és kócsagok múlatták az időt, az az egy-két póling és gulipán pedig kevés volt ahhoz, hogy a sárba hasaljak. Ez a hétvége azonban meghozta a jó időt, a tavakon megpezsdült élet pedig a kedvet a vízre szálláshoz.

Hajnali öt előtt értünk a tavakhoz. J barátom a tavi lest választotta, én mindenképp az úszó lesre szavaztam.
Gyorsan belebújtam a neoprén mellesbe, mellényzsebbe pakoltam telefont, tartalék memóriakártyát, svájci bicskát, és irány a nádszigetek.Vállamon az állvány gépestül, még szerencse, hogy a les úszik utánam, a széket pedig J hozza csónakkal. Miután elhelyezkedem, bőven van időm elmélkedni, épp, hogy szürkül még. Mindenhonnan liba gágogás, locsogás hallatszik. Hallom, ahogy szárcsák futnak a vízen, és hallom a böjti récék kereplő hangját is. Nem fázom, egész komfortos ez a neoprén cucc. Madár egyelőre nincs előttem, csak egy szárcsa oson a szemközti nád tövében. Aztán ahogy világosodik, búbos vöcskök közelednek. Négyen vannak, folyamatosan körülöttem mozognak. Néha elúsznak előttem, az akciót viszont kizárólag a hátam mögött nyomatják!
Eltelik a második óra is, már érzem, azért hideg a víz... Továbbra is csak a vöcskök szórakoztatnak, mikor, mint felmentő sereg, öt-hat barátréce érkezik, azonban csak egy van köztük, aki elém mer úszni, de ő is gyanakszik, tovább is áll.

Aztán megáll az élet. Nem is bánom, eléggé vacogok már a vízben, úgyhogy kikecmergek a tóból. Elsőre nem volt rossz. Kicsit finomítani kell a dolgot, egy két apró változtatás kell, aztán jöhet a folytatás.