2020. május 18., hétfő

MÁJUSI TÖRTÉNÉSEK

Május 18.

Úgy tűnik a múltkor előre ittam a medve bőrére, azaz a csókák elveszítették a meccset. Ezzel, illetve, hogy nem látok a les körül szalakótát, a fajgazdagság iránti bizakodásom is szertefoszlani látszik.
A kék vércsék stabilan őrzik a ládát, beleülnek, kijönnek, egyik beszálló, másik beszálló... csak éppen akció nincsen. Se pocok, se ajándék, se párzás...







Május 29.

Bevallom az előző alkalommal kicsit felbosszantott a dolog, így tíz napig felé sem néztem a toronynak, ma hajnalban viszont megint bizakodó vagyok.
A hím, még hajnali szürkületben hoz egy békát, amiből eszik, majd bedobja a gallyfészekbe. Ezt a reggel folyamán előveszi, majd nagylelkűen a tojónak adja, aki az odú peremén csócsálja...
Aztán semmi. Benézek a les oldalára szerelt odúba, üres.
Lent belenézek a többi odúba, csak veréb...







Hazafelé kocsiból lövöldözök  a madarakra, szép ez a pipacsos környezet. Közben egy ismerősömmel beszélek telefonon, aki megkérdezi, láttam-e már a napok óta Apajon tartózkodó pártásdarut.
Még nem volt hozzá szerencsém, mondom én, mire elmondja merre keressem. Gondolom, egy próbát megér, de nagy energiát nem fektetek bele...
A tavak utáni belvizek mellett autózom, nagyjából 6-800 méterre a dűlőúttól, amire rá kell térni, mikor látom, hogy az út felett, szemben velem jön a madár, majd leszáll a belvízre, ami mellett most jöttem el. Megállok, visszasétálok, készítek néhány dokumentum fotót, és ennyi. Ilyet is láttunk!






2020. május 10., vasárnap

SZEZONNYITÁS

Az idei első alkalom, hogy a toronylesbe megyek fotózni. Tavasszal két új gallyfészket raktunk ki a kék vércséknek, ezekhez nagy reményt fűzök... na meg a szalakótákhoz.
Tiszta az idő, hűvös a hajnal. Ahogy a főútról lekanyarodok, kikapcsolom a rádiót, és leengedem az ablakot. Beengedem az autóba a pusztát.
Ahogy a régi tanya felé bekanyarodok, megcsap a frissen kaszált lucerna nedves illata. Ezt nagyon szeretem, kár, hogy illatokat nem tudunk eltenni télire... 
Ahogy kiszállok az autóból hallgatózom egy kicsit. Egy füleskuvik, kék vércsék majd a jól ismert karácsolás, a szalakóták...
Gyorsan besurranok, szemben a gallyfészek beszállóján egy vércse sziluettje látszik.
Fent elhelyezkedem, nincs még fény, bóbiskolok kicsit, nyugodtan tehetem,  idén nincsenek békák a lesben, akik a szundikáló fotós nyakába pottyannak, csak egy-két darázs. 
Aztán szép lassan megvirrad, majd az első képek a szalakótákról készülnek. Hirtelen jönnek, mint akik épp sietnek valahová, csak menet közben beugrottak körülnézni. Kipróbálnak minden beszállót, beülnek portréra, benéznek az odúba is. aztán már itt sincsenek.





Később a kék vércsék is előkerülnek, a tojó oldalt ücsörög, a hím hol a fészket próbálgatja, hol a beszállót...




aztán megjönnek a csókák, akik az egyik szemközti ládában kezdtek komoly építkezésbe. Szeretem a csókákat, én örülök,  hogy itt vannak. Azt gondolom, minél változatosabb társaság költözik össze a les előtt, annál izgalmasabb szezonnak nézünk elébe....
A vörös vércsék az évek óta lakott ládában vannak most is, ők már előrébb tartanak mindenkinél.
Jelen állás szerint tehát színesedik a fauna, a csókák személyében egy új fészkelő fajjal gyarapodik a kolónia.
Már csak a reggel itt kiabáló füleskuvikot kéne idecsalni...