2016. március 25., péntek

TAVASZI KÉSZÜLŐDÉS

Az ilyen tavaszi készülődéssel mindig úgy vagyok, mint a karácsonyi ajándékkal. Megfogadom, hogy időben elintézek mindent, aztán mégis majdnem kifutok az időből. Már télen elterveztem mindent, aztán tessék....Mindjárt április, és most futkosok a pusztában, hogy legyen mit fotóznom néhány hónap múlva. Persze eddig a járhatatlan utak is gátoltak, mostanra azonban nincs kifogás, menni kell.


Hirtelen tört ránk a tavasz, sok napsütéssel, meleggel. Mindenfelé harsány zöld vetések, virágban a gyümölcsfák.



Egyik kiruccanásom alkalmával egy kukorica tarlón néhány darut pillantok, egész közelre bevárnak. A kocsiból figyelem őket, de egy idő után kellemetlenné válik számukra a közelség, arrébb szállnak.




 A földeken is javában folyik a munka, ki traktorral tárcsáz, sirály csapattal a nyomában,


 ki a hagyományos módon, egy lóerővel boronálja a földet...



Egyszer a hajnal a tavakon talált, csodás volt a napkelte. Ekkor láttam az idei első kislibákat. Végig autóztam a gátakon, figyeltem a megpezsdült életet, és terveztem magamban az elkövetkező heteket, hónapokat...



Három alkalommal, három lemenetellel sikerült nagyjából a helyére rakni mindent, elrendezni a dolgokat a tavon, és a pusztán egyaránt,  jöjjenek hát a madarak!

2016. március 19., szombat

SZEZON NYITÁS


Azt hiszem, nyugodtan használhatom ezt a kifejezést, ugyanis a tél után nekem a tavaszi halászattal kezdődik a szezon. Bármennyire is uncsi a téma, azért minden márciusban kimegyek, mert ilyenkor már érezni a tavaszt, jól esik hallani a halastavak és a puszta hangjait, érezni azt a keveredett iszap, nád, hal, döglött kagyló szagot, ami számomra a tavaszi halászat, a szezon nyitás szaga...
Voltam lent már egy hete, akkor több tó volt leengedve, de még alig volt madár. Mostanra már csak az ötös van lent, így gondoltam, kedvezőek a körülmények, lemegyek sötéttel, és behasalok ellenfényre. 
Némi világos dereng, mikor kiszállok a kocsiból, kiválasztom az alkalmasnak tűnő helyet, felveszem az overált, combcsizmát, hátamon a sátor, fotóscucc, hajrá. Áttöröm a nádat, irány a meder, a beljebb csillogó kis víztükör. Kicsit süpped ugyan az iszap, de beljebb már kemény a fenék. Persze ezt csak régebbi tapasztalatból tudom, ugyanis most nem jutok addig. Hamar féllábszárig merülök, és komoly munkámba kerül, hogy a csizmák ne vesszenek az iszapba...Nagy nehezen kivergődök, irány a túlpart. Sok időm már nincs, egy tisztább részen felállítom a sátrat. Ahogy világosodik, nézelődök, nem jó a helyem. Amit a sötétben víznek láttam, az csak híg iszap, ebben nincs tükörkép. Még nincs madár úgyhogy odébb megyek, gondolom, mikor pár piroslábú landol előttem. Fotózni nem lehet még, ezért úgy döntök, inkább elzavarok négy cankót, minthogy egész reggel bosszankodjak....
Jól döntöttem. Nemsokára goda csapat érkezik nagy zsivajjal, majd néhány kör után leszállnak a mederbe.


Annyian vannak, egy panoráma képbe is csak egy kis részük fér bele. Ücsörögnek, tollászkodnak, majd lassan oszolni kezdenek. Fúrják az iszapot, de annyian vannak, folyton egymást takarják, alig jutok egy-egy képhez...









Néhány piricankó vegyül a godákkal, habár ők inkább a partszéli nádtorzsák és egyéb fotót csúfító tereptárgyak között mozognak,




egy pajzsos pedig a parton közelít a sátor felé. A nádtörmelék között bogarászik, de igazán közel nem jön, gyanús neki a sátor, megfordul és itt hagy csakúgy, mint a godák, akik mostanra a tó közepéig vonultak vissza. Kicsit várok még, a fények nem rosszak, de mivel a szél egyre erősödik, lebontom a sátrat, ennyi volt a szezon kezdet.