2018. október 13., szombat

ŐSZI SASOK

A múltkori, kétes sikerrel végződött partimadarazások után kicsit elkedvetlenedtem a tipegőktől, figyelmemet sokkal inkább a tórendszer csúcsragadozói felé fordítottam, akik ilyenkor már szép számmal fordulnak elő errefelé. Ezek nagy része nem idevalósi madár, jobbára vonuló, kóborló egyedek, akik a nagy bőség után tovább is állnak...
Most azonban még kilenc a számuk, köztük három adult példány. Figyelgetem egy ideje őket, ahogy halászgatnak, és nem kerüli el a figyelmemet egy számukra igen kedvelt "zátony" sem, ahol előszeretettel töltik az időt, alkalmasint akár hárman-négyen is.
Összeállt a fejemben a terv, megtettem a szükséges előkészületeket, ami abból állt, hogy megkértem Zs-t, zsákoljon be nekem némi halat csali gyanánt. Annyira biztosra mentem, hogy otthon nagyképűen megjegyeztem: "Na, ha holnap nem fotózok sast a tavon, akkor soha!" 
Ezzel a szép gondolattal aludtam el aznap  este...




...másnap reggel pedig szó szerint kidobott az ágy, hiszen ma sasra megy a "játék". Félúton betérek a szokásos benzinkútra, ahol reggelit, és ha szükséges benzint veszek, és ahol most szomorúan konstatálom, hogy a tárcám otthon maradt, pedig most nagyon kéne az a benzin... gyorsan végig gondolom a helyzetemet: vagy hazamegyek, és nem fotózok semmit, vagy lemegyek fotózni, aztán éhesen tolhatom az autót hazáig, vagy amíg valaki meg nem ment. Utóbbi mellett döntök, így hajnali sötétben már a málháimmal megpakolva, ami ezúttal kiegészül vagy 15kg hallal, cuppogok be a tóba. Hamar megtalálom az alkalmas helyet, felállítom a hasalóst, beborítom némi gyékénnyel, aztán nagy kerülővel rakok ki csalit is. Ezután befekszem a 30-40cm magas gyékény torzsák közé, "kényelembe" helyezem magam, aztán várok. Mikor már hallok emberi neszezést a halőrház felől, felhívom Zs-t, elpanaszolom, hogy jártam, mire ő közli, hogy akkor odakészít nekem öt liter benzint! De jó...
Fél hét tájban némileg bosszankodva figyelem, ahogy a túlparthoz közel rétisasok kergetőznek, leszállnak, esznek, jönnek-mennek. Néha izgatottan figyelem, ha fölöttem repül el egy sas, biztatom, szálljon le, gondolom a friss potyahal csak felkelti az érdeklődését...





Aztán hét körül, egyszer csak ott áll egy az iszapon, és nézi a halat. A szívem a fülemben zakatol, emelem az obit, és megint csak az jut eszembe, ami ilyenkor mindig, csak egy kocka legyen róla! Csak egyetlen éles kép... Aztán széttárt szárnyakkal totyog a sárban, végül ráfordul, és birtokba veszi a busát...





Nem kezd el enni, az eget kémleli, mint amikor vetélytárs közelít, és lám... már meg is érkezett a második madár. Nem vesztegeti az időt, hamar helyet kér a hal mellett. El sem hiszem... két rétisas előttem kb. húsz méterre, én pedig egy üveg nélküli kis sátorból figyelem őket. Elő akarom venni a telefont, hogy csináljak egy videót, de nem merek mocorogni, inkább hagyom.








Pár falat után oszlik a "tömeg", faképnél hagynak, aztán jön egy aki valamitől megriad, expo nélkül elmegy, de bizakodó vagyok, mert távolabb látok néhány madarat, bármikor visszajöhetnek...


Ez nemsokára meg is történik, ez a madár már vagy fél órát falatozik előttem. Közben akad olyan is, aki magának fog halat, aztán átjön vele, mert ahogy nézem, odaát elég nagy a tömeg, sok a sirály, meg a szürkevarjú.




Később a potyalesők megjelennek itt is, aztán az utolsó sas hamar  megunja a lármás társaságot, és vitorlát bont, a sirályok pedig, mintha csak a győzelmüket ünnepelnék, hogy elkergették a sast, még jobban lármázni kezdenek... Én még bent maradok egy kicsit, kicsit el sem hiszem, hogy ez ennyire egyszerű volt! Aztán kimászok, már nem is súlyos a motyóm, vigyorogva cuppogok a sárban kifelé. A bódénál tankolok öt litert a kocsiba, aztán irány haza. Már csak valami kaja kéne! 




2018. október 7., vasárnap

TÓERESZTÉS, AVAGY VARIÁCIÓK BARÁZDABILLEGETŐRE

Valahogy ezeket az őszi, tavaszi tóeresztéseket nem bírom kihagyni... Ha visszapörgetem az emlékeimet, akkor azt látom, hogy voltak jó alkalmak, néhány egészen jó is, de amúgy inkább fárasztó, macerás és nagyon sáros. 
De a mai napig, ha jön a hír, várom az alkalmat, és rászánok egy két hajnalt, sosem lehet tudni alapon, hátha épp most esik be valami ritkább faj, mint anno a csigaforgató.
Így történt ez most is, mikor két szombaton vártam a madarakat a leeresztett tómederben, egy egy jónak vélt helyen, de ezúttal nem volt szerencsém. Sok volt a madár, pólingok, havasi és apró partfutók, pajzsos cankók, de egy szomszédos tócsa szimpatikusabb volt nekik.
Elém csak egy egy kóbor madár vetődött, na meg az elmaradhatatlan barázdabillegetők...