2017. november 7., kedd

AZ ÉV TERMÉSZETFOTÓSA 2017

Már több, mint egy hónapja történt, és el is felejtettem itt megemlékezni róla... Idén sem maradt el Az év természetfotósa pályázat, ezúttal azonban én is belekeveredtem. Év elején arra gondoltam, én is nevezek, csak úgy , mondhatnám, poénból, de valójában inkább azért, hogy egyszer kipróbáljam magam, lássam, a képeim megállják-e a helyüket. 
Volt néhány fotó, amibe sok munkát fektettem, fűztem is hozzájuk némi reményt... sajnos nem váltották be. Az utolsó kört egyedül a "NATO drót" című képem érte meg, ez azonban végül "Kezünkben a Föld" kategória első helyén végzett! Elsőre nem is rossz... bár jobb lett volna élő madárral falra kerülni. :)


2017. október 8., vasárnap

EZÜSTLILE

Nem emlékszem, hogy őszi halászatkor előfordult-e valaha, hogy két egymást követő hétvégén sikerrel járjak...
Ez jutott eszembe, mikor hajnalban a tavakhoz érve látom, hogy már az új I-es tóból is iszap szigetek kandikálnak, messziről csábítva a vonuló parti madarakat. Minél több tó fenék bukkan elő, annál jobban szétszóródnak a madarak. Pedig tegnap még arról ábrándoztam, hogy majd a napok óta itt időző két darab fenyérfutó itt fog szaladgálni előttünk...
Bent vagyunk. Egyelőre csak pár dankasirály kőröz előttünk. Sokáig semmi nem történik, és ilyenkor kezdek fantáziálni. Mi lenne, ha leszállna az öreg réti, a csüdig érő vízbe, jó távra?! Hallal... Ahogy telik az idő, és nő az unalom, egyre lehetetlenebb dolgokon agyalok, aztán mielőtt a vándorsólyom az orrom előtt vágná le a pólingot egy laza hatos csapat végéről, hogy aztán előttem kezdje tépni...a túlparthoz közel tényleg leszáll egy réti. Nem öreg, csak egy fiatal. Kiszúrt egy döglött halat és rászállt, de mivel a varjak azonnal piszkálni kezdik, hamar továbbáll.


Később, mikor a kelő nap besüt a tóra, olyan fényeket produkál, amilyet nagyon ritkán látni. A sötét felhők alól kikandikáló hajnali nap olyan narancs színűre festi előttem a sárguló nádat, hogy tátva marad a szám. A látomás nem is tartott sokáig, talán másfél perc volt az egész... 



Dankasirály az első vendég, aztán feltűnik egy, majd még egy ezüstlile. Nagyon ügyesen tartják a távolságot, még véletlenül sem közelednek... talán attól félnek, hogy vizes lesz a lábuk...


Egyszer csak láss csodát, megjelenik a két fenyérfutó! Nagyon messze vannak, csak dokumentum fotót készíthetek róluk, de azért magamban örülök, nem sokat tettem volna rá, hogy látom őket.




Később megjelenik néhány parti lile is, laza köteléket alkotva a havasi és apró partfutókkal.



Jobbról már hallható a folyamatos pittyogás, a partfutók szépen körbe vesznek minket, szinte befolyik elénk a csapat. Csak jönnek a sátrak előtt-mögött, magukban motyogva, szedegetve. Ahogy jönnek, úgy mennek is tovább, távolodnak, aztán öt-nyolc perc alatt véget is ér a "roham".
Jó, hogy erre jöttek! Mehettek volna más merre is, de akkor nem tudtunk volna fotózni ma semmit...








2017. október 1., vasárnap

EURÓPAI MADÁRMEGFIGYELŐ NAP(ok)

Talán nem árulok el nagy titkot, illetve nem tudom, más hogy van vele, de én évek óta egy bizonyos ciklikusság szerint fotózom. Persze vannak az embernek új meg új tervei, ötletei és különféle projektjei, mégis vannak fix események, amiről lehetőség szerint nem szívesen marad le...
Pedig hányszor gondoltam, hogy most már elég az apaji tóeresztésekből, a vele járó dagonyával, és mocsokkal együtt, aztán elég a megfelelő felületen látni az "ezüstlile", "fenyérfutó" vagy "temminck partfutó" szavakat, és máris nincs maradás... Talán ez, vagy talán épp a fent említett ciklikusság az oka, hogy csakúgy mint egy éve, idén október elsején is a Bivalyos I. tavon köszönt a hajnal...
Néhányszor már leírtam, mivel jár, mire az autóból kiszállva a sátorban hasalásig jutok, úgyhogy inkább onnan folytatom, hogy pólingok kiabálnak tőlem jobbra, de eléggé bele vannak merülve a tollászkodásba, nem úgy tűnik, mintha erre akarnának jönni...
Azért lassan előveszem a cuccot, ezúttal a szögkeresőt sem felejtettem otthon... most a babzsák hiányzik. Óvatosan kitolom az obit a lőrésen, a napellenzővel azonnal sikerül a híg iszapba kanalaznom vele... Szuper. Amerre nyúlok tiszta sár minden, na mindegy. Kitörlöm nagyjából a lekvárt, és várok tovább türelmesen. Tőlem jobbra mindenhol madár van, a szemközti távolt gémek állják végig, előttem csak egy barázda billegető szaladgál. Nagyon nem kergetem, közel van, nehéz követni, nincs kedvem feltúrni érte az iszapot...


Később partfutókat látok közeledni. Szépen be is sétálnak elém, havasi és apró partfutók. Bírom ezeket a csöpp jószágokat. Szinte gurulnak a sekély vízben, szedegetnek, szondázzák az iszapot, és kedves az ábrázatuk.



Néha egy-egy danka tottyan elém, apró döglött halakat szedegetnek a vízből, majd feltűnik néhány pajzsos cankó. Mennyire másak egyszerű téli ruhájukban, mint tavasszal! Múlik az idő, egyelőre az egy szem fenyérfutónak se híre-se hamva, és partfutóból is "csak" havasi és apró került a kártyára...







Nem egyszerű feladat a nyüzsgő tömegből egy-egy madarat kivenni, nem is sikerül sokszor, de mikor összejön, az mutatós...
A pólingokkal ezúttal sincs szerencsém, szétszóródtak a tavon, felém egy sem vetődik. Távolabb látok sárszalonkát, bíbicet is, de a nagyja, ahogy  minden ősszel, az partfutó...
Mikor az aprónép odébb áll a sátor elől, kereket oldok, ha már madármegfigyelő napok, körülnéznék még sáros csizma és overall nélkül is, hogy láthassan hogyan készül a puszta az őszre, aztán a dermedt télre...










2017. július 9., vasárnap

SZALAKÓTÁK

Amikor Imivel  két éve elkezdtük a vércse telepet építgetni, egyik alkalommal maradt a kocsiban egy D odú... Errefelé nem voltak aktívan jelen a szalakóták, itt nem volt mesterséges odú, sem természetes fészkelőhely, így adta magát, hogy egy alkalmas helyre lebökjük...
Mikor idén ránéztünk, mezei veréb lakott benne és magamban konstatáltam, hogy ez az odú idén sem nyerő, megint nem sikerült megállítani a szalakótákat...
Aztán május közepe felé fordulni látszott a kocka, egy pár madarat rendszeresen látni lehetett a környéken, egyszer a toronyban ülve hallottam is, ahogy valahol mögöttem karácsol....
Az első igazán biztató jelet június negyedikén láttam, mikor is mindkét madár az odú melletti bokron ült...


Június 18-án megvolt az első tojás, akkor azt gondoltam, végre sínen vagyunk, épüljön a les! A mi madaraink persze eléggé le vannak maradva, "rendes" szalakóták ilyenkor már minimum rég kotlanak, de sebaj, így legalább még augusztusra is marad téma...


Június 22-én egy kb. 70 fokos, égető napsütéses délután összeraktam a lest. Ekkor már kettőre szaporodott a fehér tojások száma. Később két raklappal emelni kellett a lesen nagyjából 30 cm-t, hogy a horizont ne vágja félbe majd a madarat...Ezzel úgy tűnik kész a színpad, lassan kezdődik az előadás ...


Július 9.
Mivel másodikán már négy tojás volt, úgy döntöttünk, hogy hétvégén beülünk...Most hát ez is eljött. Az első beszállás 3.40 körül történt, ezek a képek negyed ötkor készültek...


Július 16.
Szokás szerint sötét van még, mikor megállunk az autóval a gyepen, száz méterre a lestől. Inkább éjszaka van még, mint reggel, tücsök pirreg és illatos pára üli meg a pusztát. Befészkelünk a lesbe, kicsit bóbiskolok még. A tanyáról kakas kukorékolás hallatszik, meg bégetés, és a Jenő, aki már a birkákat abajgatja a legelő felé...
Madaraink  kb. négy óra óta aktívak, kikeltek a fiókák, etetnek. Akad lombszöcske, butabogár, imádkozó sáska...




A les melletti bokor remek kilátó, sokszor innen vadásznak. Látni lehet, ahogy le-lecsapnak a gyepre, vagy kicsit távolabb a betárcsázott tarlóra szállnak...Egy alkalommal egyikük pont a tarlón zsákmányol valamit, amivel láthatóan jobban megküzd, mint valami rovarral. Pár percig eltart a dolog, aztán ahogy felszáll, látszik egy hosszú farok, sikló  vagy gyík lehet...Aztán beszáll elénk egy kis siklóval! 
Milyen régóta várom ezt a pillanatot! Most úgy érzem, megérte a ráfordított idő,  a befektetett munka, sikerült az elképzelés. Most nem érzek álmosságot, nem számít a hajnali kelés, csak a szalakóta számít egy kis siklóval a csőrében, a mi odúnk előtt, az általam kihelyezett beszállón ül, és mindezt a saját lesünkből figyeljük...
Egy darabig pózol mielőtt beviszi a kicsiknek...Bentről neszezés, kopogás, majd megjelenik az öreg madár, csőrében még ott a sikló, aztán ahogy kiröppen, véletlenül kirántja az egyik fiókát. Mihelyt elrepül, kiszaladok, és a csupasz kis kölyköt visszateszem az odúba. Hárman vannak, és egy tojás. Pár perc múlva visszatér az öreg a siklóval, de nem tesz újabb próbát, hanem végül elrepül vele.
Az mostanra tisztán látszik, hogy csak az egyik madár használja a beszállót, a másik csak odúra repül. Hogy melyik a hím, melyik a tojó, bevallom nem tudom...




Július 20.
Ismét csodás pirkadat, pitypalattyol a fürj, ébred a puszta...
Madarunk 4.10 kor beül egy barna ásóbékával. Hogy honnan szerzi ilyen hűvös hajnalon azt nem tudom, de most itt ül vele és forgatja a fejét,én pedig készítek róla egy rövid videót. 
Nem tudom minek kéne történni ahhoz, hogy egyszer szemből szálljon be végre valamelyik madár, de ez sajnos sosem történik meg. Nagyrészt jobbról érkeznek, ahol a bokor takarásából csak akkor kerülnek ki, mikor már lehetetlen lekövetni őket. A röpképezést elhalasztjuk jövőre...













Július 23. Sajnos a legkisebb fióka elpusztult, a megmaradt három viszont szépen cseperedik....


Augusztus 1.
Egy hét Balaton után sietek a pusztába... Úgy számolom, még nagyjából tíz nap van. A mai alkalom minden eddigit alulmúl. Viszonylag ritkán etetnek, egész apró kis bogarakat hoznak, pedig nagyon számítottam a végére, azt gondoltam, ilyenkor jön a java, de úgy tűnik itt nem így van...
Megjelenik egy vörös tojó, többször megül az odún, egyszer beszállna, de az épp érkező szalakóta lerúgja a beszállóról...


Augusztus 4.
Ma ez a kép fogadott... Kis túlzással ugyan, mert még sötétben ültem be, de a kis szala hamar megjelent az ajtóban...Anyu és Apu már nem használják a beszállót...Csak apró bogarat hoznak...



A fiókák már ilyen nagyok...Nem hiszem, hogy még egy hetet maradnak az odúban, pedig szinte itt voltunk, mikor kikeltek, a huszonnyolc nap pedig huszonnyolc nap...vagy mégsem? Néhány napig dilemmáztam, mitévő legyek...Ha munka előtt lemegyek, nincs sok időm várni, hogy épp előttem kirepüljön valamelyik fiatal madár, viszont egy ilyen gyenge előadásért, mint a mai, nem érdemes leautózni... Hétvégére, mikor maradhatok, már valószínűleg nem lesz madár az odúban.
Augusztus 11-én, pénteken megkértük a terület tulajdonosát, nézzen bele az odúba, érdemes-e holnap lemennünk. A szalakóta lakás kiürült, viszont hárommal több kék madár ücsörgött a pusztában, a  bokor hegyén, villanypóznán. Remélem jövőre újra találkozunk...