2018. október 13., szombat

ŐSZI SASOK

A múltkori, kétes sikerrel végződött partimadarazások után kicsit elkedvetlenedtem a tipegőktől, figyelmemet sokkal inkább a tórendszer csúcsragadozói felé fordítottam, akik ilyenkor már szép számmal fordulnak elő errefelé. Ezek nagy része nem idevalósi madár, jobbára vonuló, kóborló egyedek, akik a nagy bőség után tovább is állnak...
Most azonban még kilenc a számuk, köztük három adult példány. Figyelgetem egy ideje őket, ahogy halászgatnak, és nem kerüli el a figyelmemet egy számukra igen kedvelt "zátony" sem, ahol előszeretettel töltik az időt, alkalmasint akár hárman-négyen is.
Összeállt a fejemben a terv, megtettem a szükséges előkészületeket, ami abból állt, hogy megkértem Zs-t, zsákoljon be nekem némi halat csali gyanánt. Annyira biztosra mentem, hogy otthon nagyképűen megjegyeztem: "Na, ha holnap nem fotózok sast a tavon, akkor soha!" 
Ezzel a szép gondolattal aludtam el aznap  este...




...másnap reggel pedig szó szerint kidobott az ágy, hiszen ma sasra megy a "játék". Félúton betérek a szokásos benzinkútra, ahol reggelit, és ha szükséges benzint veszek, és ahol most szomorúan konstatálom, hogy a tárcám otthon maradt, pedig most nagyon kéne az a benzin... gyorsan végig gondolom a helyzetemet: vagy hazamegyek, és nem fotózok semmit, vagy lemegyek fotózni, aztán éhesen tolhatom az autót hazáig, vagy amíg valaki meg nem ment. Utóbbi mellett döntök, így hajnali sötétben már a málháimmal megpakolva, ami ezúttal kiegészül vagy 15kg hallal, cuppogok be a tóba. Hamar megtalálom az alkalmas helyet, felállítom a hasalóst, beborítom némi gyékénnyel, aztán nagy kerülővel rakok ki csalit is. Ezután befekszem a 30-40cm magas gyékény torzsák közé, "kényelembe" helyezem magam, aztán várok. Mikor már hallok emberi neszezést a halőrház felől, felhívom Zs-t, elpanaszolom, hogy jártam, mire ő közli, hogy akkor odakészít nekem öt liter benzint! De jó...
Fél hét tájban némileg bosszankodva figyelem, ahogy a túlparthoz közel rétisasok kergetőznek, leszállnak, esznek, jönnek-mennek. Néha izgatottan figyelem, ha fölöttem repül el egy sas, biztatom, szálljon le, gondolom a friss potyahal csak felkelti az érdeklődését...





Aztán hét körül, egyszer csak ott áll egy az iszapon, és nézi a halat. A szívem a fülemben zakatol, emelem az obit, és megint csak az jut eszembe, ami ilyenkor mindig, csak egy kocka legyen róla! Csak egyetlen éles kép... Aztán széttárt szárnyakkal totyog a sárban, végül ráfordul, és birtokba veszi a busát...





Nem kezd el enni, az eget kémleli, mint amikor vetélytárs közelít, és lám... már meg is érkezett a második madár. Nem vesztegeti az időt, hamar helyet kér a hal mellett. El sem hiszem... két rétisas előttem kb. húsz méterre, én pedig egy üveg nélküli kis sátorból figyelem őket. Elő akarom venni a telefont, hogy csináljak egy videót, de nem merek mocorogni, inkább hagyom.








Pár falat után oszlik a "tömeg", faképnél hagynak, aztán jön egy aki valamitől megriad, expo nélkül elmegy, de bizakodó vagyok, mert távolabb látok néhány madarat, bármikor visszajöhetnek...


Ez nemsokára meg is történik, ez a madár már vagy fél órát falatozik előttem. Közben akad olyan is, aki magának fog halat, aztán átjön vele, mert ahogy nézem, odaát elég nagy a tömeg, sok a sirály, meg a szürkevarjú.




Később a potyalesők megjelennek itt is, aztán az utolsó sas hamar  megunja a lármás társaságot, és vitorlát bont, a sirályok pedig, mintha csak a győzelmüket ünnepelnék, hogy elkergették a sast, még jobban lármázni kezdenek... Én még bent maradok egy kicsit, kicsit el sem hiszem, hogy ez ennyire egyszerű volt! Aztán kimászok, már nem is súlyos a motyóm, vigyorogva cuppogok a sárban kifelé. A bódénál tankolok öt litert a kocsiba, aztán irány haza. Már csak valami kaja kéne! 




2018. október 7., vasárnap

TÓERESZTÉS, AVAGY VARIÁCIÓK BARÁZDABILLEGETŐRE

Valahogy ezeket az őszi, tavaszi tóeresztéseket nem bírom kihagyni... Ha visszapörgetem az emlékeimet, akkor azt látom, hogy voltak jó alkalmak, néhány egészen jó is, de amúgy inkább fárasztó, macerás és nagyon sáros. 
De a mai napig, ha jön a hír, várom az alkalmat, és rászánok egy két hajnalt, sosem lehet tudni alapon, hátha épp most esik be valami ritkább faj, mint anno a csigaforgató.
Így történt ez most is, mikor két szombaton vártam a madarakat a leeresztett tómederben, egy egy jónak vélt helyen, de ezúttal nem volt szerencsém. Sok volt a madár, pólingok, havasi és apró partfutók, pajzsos cankók, de egy szomszédos tócsa szimpatikusabb volt nekik.
Elém csak egy egy kóbor madár vetődött, na meg az elmaradhatatlan barázdabillegetők...









2018. augusztus 1., szerda

DUNAVIRÁGZÁS

Augusztus első három napjának estéit a gödi dunaparton töltöttem, térdig a langyos vízben, rajzó kérészek között...
Mondhatom, hatalmas élmény volt, sosem volt részem hasonlóban. 
Az első este komoly kihívást jelentett valamire való képet készítenem, de aztán szép lassan egész jól  belejöttem. Íme...














fotó: Potyó Imre

2018. július 1., vasárnap

IDÉN IS VOLT BANKÁM


Ahogy mondom, idén is volt bankám, két költés is a rönkodúban, bár nem ugyanaz a pár. Fotózni voltam egyszer az első költésben, egyszer a másodikban. Lett is két képem...
Persze, ha jobban belegondolok, két évvel ezelőtt alaposan lehúztam róluk majdnem az összes bőrt. Persze azért akadnak új ötletek, de ezúttal a motiváció nem volt annyira erős... Talán jövőre...


2018. június 21., csütörtök

SZALAKÓTÁK II.

Június 9-én hajnalban elindulunk a szokásos időben, de félúton, mikor csak az látszik a sötétben, hogy körben, ameddig a szem ellát villámlik, és hogy a szél erősödik, majd  szakadni kezd az eső már sejtjük, hogy nem ma fogjuk elkészíteni életünk fotóit...
Becsületünkre legyen mondva, minden ismert útvonalon megpróbáltunk a leshez jutni, de hiába... minden dűlőn leszakadt ágak, víz-víz -víz.
Kedden jött a hír, hogy a szalakóta lest felborította a vihar, a toronylesről nincs hír, mert a hirtelen lett belvíz miatt senki nem járt arra. Szerdán délután bedobom a bicajt az autóba, némi szerszámot, és irány a puszta... ja, a bicaj azért kell, mert autóval nem lehet közlekedni a sok víz miatt, de a bringa elmegy, és gyorsabb  mint gyalog. 
A helyszínen látom, szerencsére nem nagy a baj, a mögöttünk terpeszkedő bokor megfogta a lest. Gyorsan meg is szerelem, majd bekukkantok az odúba, ahol hat fióka lapul. a legkisebb talán ma kelt... Átmegyek a toronyba is, szerencsére minden rendben, az odúban négy pucér fióka.


Június 15.

Fél négy előtt kicsivel leparkolok, a lestől két és fél kilométerre, majd bicaj elő, és a sötétben irány a Tamási-dűlő... kerülgetem a tengernyi pocsolyákat, ám néha tolnom kell a mély vizeken a kerékpárt...
Négykor már a lesben vagyok.
Madaraink tartják a szokásos menetrendet, negyed öt körül kezdik a műszakot, ám az elmúlt napok esőzései, és a hűvös idő nem marad következmények nélkül. Én például pokrócba tekeredve gubbasztok, 12 fok van, a tojó pedig gyakran tíz percekre beül, a fiókákat melengeti. A reggeli hűvösben főleg gabonaszipolyt hordanak, nagyobb falatok csak jóval később érkeznek, mikor már melegen süt a nap.













Később még felülök a toronyba, ahol szintén etetés van, de mivel a tojó nagyon bizalmatlanul viselkedik, a lenyitott ablak láttán, hamar lejövök,,,


Június 21.

Ellenfény... jól hangzik. Valószínűleg jól is mutatna, ha lenne. Sajnos nagyon hamar fátyol takarja a napot, így a tervezett képek nem készülnek el...








Június 23.

Ma erős szél fúj, ez akár még jó is lehet, bízom néhány látványos röpképben... Ma egy-egy béka is beugrik, de túlnyomó részt a lombszöcsi a nyerő.








Így néz ki  fészekalj 21-én, az alatta levő képen 23-án



Június 29-30.

Délután nagy reményekkel érkezem, ma lent alszom, idejét sem tudom, mikor volt ilyen utoljára...
Jól kiterveltem, hogy a toronyban éjszakázom, ám az időjárás megint közbeszólt...
Három kilométerre a lestől, véget ér az autózható út, innentől sártenger van. De mivel erre ma nem számítottam, így marad a gyaloglás. Dilemmázom, cipeljek be mindent a hátamon, kaja hálózsák stb.,  hogy bent alhassak, vagy este kijöjjek a kocsihoz aludni...  Utóbbi mellett döntök, így a minimális cuccal elindulok, de nem az utat követve, hanem behúzok egy képzeletbeli egyenest, aztán toronyiránt irány a les.
Furán viselkednek a madarak ma. Bizalmatlanok, nem használják a beszállót, a hím a bokor tetejéről van, hogy két megállással jön a beszállóra.Nem készítek jó képeket, nincs is most türelmem ehhez, inkább átmegyek a toronyba nézelődni. A három vércsekölyök kirepült, itt vannak a les körül, a szalakóták etetnek. Azt hiszem, reggel a toronyban kezdek, már bánom, hogy nem hoztam a motyómat...
Este a kuvikot hallgatom a kocsiból, és a milliárdnyi szúnyogot figyelem a feltekert ablakok biztonságából. Aztán alszom.
Hajnalban arra kelek, hogy szakad az eső, később az ébresztést is lenyomom, aztán elalszom. Hatkor már verőfény van, elaludtam, rohamléptek a leshez...
Egész jó a mozgás, tudok néhány portrét készíteni, csak a vércsékkel van gond, nem valami fotogének, folyton takarásban, láda tetején stb.  kapják a falatokat, csak dokumentum fotót készítek...








Később lemegyek a másik leshez, a fiókák, vagy a legnagyobb fióka kikandikál...


Július 7.

Az utolsó alkalom, Hajnali szürkületben jön a hím kétszer, békát hoz, aztán semmi. Az odúban már csak a legkisebb madár van, a többiek a les körül randalíroznak, öreg madár sehol. Már nem nagyon akarok fotózni, csak nézelődni...
Tíz alkalommal voltam lent fotózni, ez kb. 1500 km autózás, kb. 40 óra lesben ücsörgés, több ezer expo, néhány jó kép, 10 kirepült fióka, két odúból...
Mr. AN5 és Mrs. LT5... rutinos pár, a harmadik költésük együtt. eddig innen néhány kilométerre laktak, most ide csábította őket az új odúnk.
Hogy mennyire rutinosak, és ügyesek, mi sem bizonyítja jobban, minthogy felnevelték mind a hat fiókát, életben tartották a legkisebbet.
Elég volt... nagyon élveztem, de kicsit jó lesz, hogy most egy darabig nem kell lejönni...