2015. szeptember 14., hétfő

HORTOBÁGYI DARVAZÁS

Darvak...  V alakot formáló, krúgató kis pontok a mélykék őszi égbolton. Esetleg három darab, szürke madár ácsorog a tavaszi szántáson, Bugyi határában....Nagyjából ennyi, amit elmondhatok daru-ügyben, és ez talán nem is változott volna, habár sokszor gondoltam arra, hogy le kéne menni a Hortobágyra, darut látni, de sosem mentem.... eddig. A mai reggelig, mikor is hárman hasítunk a darvak felé. 
Reggel hétkor találkozunk emberünkkel, aki a kivisz minket a kis tó, vagy inkább tócsa mellett épített leshez.  Fél óra alatt kint vagyunk, bepakoljuk a cuccainkat, aztán beülünk mi is. A les abszolút fullos, szőnyeg, kényelmes székek, polcok, matracok, rend és tisztaság van. Ráérünk, hiszen a darvak csak a délelőtt folyamán érkeznek inni, ilyenkor még a tarlókon, és a lucerna táblákon táplálkoznak. Azért persze a fél szemünk kint van, hátha más madár is elénk kerül.
Régóta ücsörgünk már, mikor egy karvaly okoz némi izgalmat. Na jó, izgalmat nem okoz, de legalább egy kis életet hoz. Nemsokára egy sárszalonka landol a parti fűben, ki sem látszik. Egy darabig várjuk, hogy mutatkozzon, de aztán szem elől tévesztjük a feje búbját, nem emlékszünk pontosan, hol is lapul valójában, így hagyjuk az egészet.


Majdnem két óra van, mikor az első család landol előttünk....Tehát ez lenne a daru! Nagy testű, csodaszép madarak. Jó látni őket ilyen közelről. Látszik rajtuk az óvatosság, lassan lépkednek a víz felé, néha félre fordított fejjel, az eget kémlelik, mintha a többieket várnák, aztán a lestől lévő legtávolabbi részen kezdenek inni. Mögöttük fekete fatörzs, kesze-kusza csepőtés, nem esztétikus. Sajnos...pedig a jelenet szép. Mindegy, talán később.




Később jönnek újabbak, meg mennek a régiek, hat-nyolc madárnál több nincs előttünk. Leginkább családok. Hím, a látványosan kisebb tojó, és a lapaj kölyök. Jönnek mennek, bogarásznak, az öregek etetik a gyereket, hernyóval, gilisztával. Inni már nem akarnak, fürdeni meg pláne. Nem baj, jó, hogy itt vannak.





Érkezése után kb. három órával megmutatkozik a sárszalonka is. Először jó helyen, aztán beáll az üveg elé, ott szondázza a sarat. Nagyon jópofa ez a kis maroknyi madár!








Öt óra körül aztán ritkul az amúgy sem népes daru sereg, úgyhogy rendeljük a taxit. Ekkor már folyamatosan, kis csapatokban húznak be felettünk a tavakra, ahol az éjszakát töltik. Lassan összepakolunk, mi is, majd mikor megérkezik értünk az autó, itt hagyjuk a darulest. Jó kis nap volt.

2015. augusztus 29., szombat

JÉGMADARAK ÚJRA

Addig üsd a vasat, amíg meleg...tartja a mondás, így kihasználva az optimális vízállást, és a madarak együttműködését, ismét el látogattunk az ártérbe. Ezúttal J barátom tartott velem. Ma hajnalban az első madár már a beszálló kihelyezését követő fél percben a helyén ült. Persze a jó fényekre még várni kell, a gépek még elöl sincsenek! Lassan előszedjük a felszerelést, de megfelelő zársebesség hiányában egyelőre videózni kezdek, rögtön egy érdekes jelenetet láthatunk.

 .




 Az ártér fűzfái már lassan színesednek, ahogy a reggeli nap megsüti őket, gyönyörű hátteret adnak ennek a csodaszép kis madárnak, aki ma igazán kielégíti minden igényünket. Szorgalmasan halászik előttünk, jó eredménnyel.


Bár előfordul az is, nem is egyszer, hogy nem sikerül halat fogni.






Tollászkodik előttünk, tollruháját tisztogatja, igazgatja előttünk, szóval nagyon jó fotóalany. Közben a nap egyre magasabbra kúszik, keményednek a fények, a sátorban is egyre melegebb az idő, úgyhogy az indulás mellett döntünk, ma minden a kedvünk szerint alakult, elégedetten bontunk sátrat.









2015. augusztus 24., hétfő

JÉGMADARAZÁS KIS KÓCSAGOKKAL

A múltkori fotózás után, mint azt akkor említettem, maradt bennem némi hiányérzet. Több képet szerettem volna, különböző pózokban, zsákmánnyal, szép fényekben. Ezért keltem hajnalban, ezért jöttem ki ma is.
Vastag pára üli meg a holtágat hajnalban, alig látszik a túloldal. Csend van, ezúttal nincsenek itt a disznók. Ahogy kiválasztom a helyet, kiteszem a beszállót, széket, állványt gépet, már hallom a jégmadár sippantását. Így fest ekkor a vízpart.

Korán érkezik az első madár, kevés a fény, inkább várok, nem is valami aktív,  csak ül és nézelődik. Aztán elrepül. Nem váratnak azonban soká, és szerencsére innentől kezdve gyakran időznek előttem, halászni azonban még mindig nem akaródzik egyiküknek sem. A párába vesző túlpart remek hátteret ad, legalábbis nekem nagyon tetszik, különleges, inkább téli, mint augusztusi hangulatot kölcsönöz a képeknek.




Kicsit később, az inaktív jégmadarak mellett feltűnik egy kis kócsag, távolabb még egy. Messze vannak, egyelőre nem foglalkozom velük, azért drukkolok, hogy végre halászni kezdjen az előttem ücsörgő jégmadár.Persze nem halászik, egymást riogatják, és egyikük a fejemre száll. Nagyon érdekes, még sosem ült jégmadár a fejemen. Persze ez úgy történhetett, hogy csak egy álcaháló alatt ülök. Halk csobogás vonja balra a figyelmemet, az egyik kis kócsag vészesen közeledik, most melyik ujjamba harapjak? Jégmadár kéne hallal, de a kócsag is nagyon. Szerencsére a kis halász rögtön megoldja a problémámat, és ahogy megvan a halas kép, fordulhatok a fehér halászok felé. 

Egyikük éppen most érkezik. Időközben hatra szaporodott a létszámuk, sajnos a távolabbiak a ködbe vesznek, a közeliekhez pedig kicsit magasan vagyok, azért néhány kép sikerül róluk. A pára csak későn oszlik, így nagy örömömre elég sokáig tudok fotózni, a madarak pedig, a múltkori alkalomhoz képest egész kitesznek magukért.



A végére egyikük egy ebihallal is megörvendeztet amit kétszer az ághoz csap, majd elejti. Ekkorra végleg feloszlik a köd, a nap is kisüt, megvárom, míg üres lesz a beszálló, aztán elpakolok, és lelécelek.


2015. augusztus 1., szombat

A HOLTÁGON

Amióta az eszemet tudom, a jégmadár állandóan jelen van az életemben, főként egykori horgász múltamban találkoztunk sokat, de azóta is, fotózás közben, hol itt-hol ott mindig látom ezt a kis tüneményt, fotóm viszont, szinte alig van róla. Azt gondolom, ennek egyik oka, hogy habár sok vízen jelen van, a fotózására minden szempontból alkalmas hely annál kevesebb. Az én kedvenc kis holtágamon rengeteg természetes beszállója volt, fény viszont annál kevesebb, így itt sosem próbálkoztam. Más helyeken a horgászok zavarognak, úgyhogy a jégmadár kérdést nem erőltettem, gondoltam előbb-utóbb találok alkalmas terepet. Aztán jött egy meghívás tavasszal, csak az alkalmas vízállást kellett kivárni, mikor a vízszint is optimális lett, mehettünk fotózni.
Hajnali szürkületben cuppogunk gumicsizmáinkkal a sárban. Közeledve a vízhez, halljuk, hogy nem vagyunk egyedül, népes konda ropogtatja a kagylót, túrja a sarat a parton. Egy darabig csendben figyeljük őket, aztán valahogy szagot fognak, majd az egész zajos társaságot elnyeli az ártéri erdő. Gyorsan felállítjuk a sátrat, leszúrjuk a beszállót, aztán elfoglaljuk a helyünket. Még alig fényben beszáll a madarunk, aztán  mikor alkalmas lenne a világítás, csak egy halászgató szürke gém szórakoztat minket.




A reggel legérdekesebb eseményét egy héja prezentálja, aki levágja a víz felett szédelgő dankasirályok egyikét, aki keserves hangon tiltakozik, de nincs esélye. A ragadozó a szemközti fövenyen leszáll vergődő áldozatával, majd miután az nem mozdul, a fák közé repül vele. Kár, hogy túl messze voltak.


Kis jégmadarunk, mikor a fények már nem alkalmasak a fotózásra, azért beszáll elénk,  kicsit pózol, még halat is fog, amit természetesen háttal ülve fogyaszt el, aztán nézelődik, majd elrepül. Örülök neki, de nincs kétségem felőle, visszajövök még...



2015. július 31., péntek

NÉHÁNY KÉP AZ IDEI ÜZEKEDÉSRŐL

Kicsit szorongva vártam az idei szezon kezdetét, mert éppen szabadságról visszatérve, a rengeteg munka közepette sejthető volt, hogy nagyon kevés időt tudok majd a területen tölteni. Esélyeimet tovább rontotta, hogy idén szinte nem is jártam kint, így ismét szembesültem a problémával, nem tudom, hol mit vetettek, mi maradt parlagon, merre járnak a vadak, éppen ezért egyik délután, munka után körbe loholtam "megismerni" a határt.
2015.08.04.
Hajnalban indulok. Már az első tarlón csipegető bakba botlok. Távol van, és egyedül, így megpróbálom hívni. Lassan elindul felém, de mivel láthatóan nem hatja meg a síp, azt gondolom, inkább csak erre van dolga. Most kel a nap, a fények pillanatonként változnak, jól mutat az őz az ellenfényben. Lassan a hátam mögé kerül, ahol szagot fog, és elkocog. 





 2015.08.07.
Egy lucernával határos rét felé tartok, tavaly ezen a réten láttam pár szép jelenetet.Valami hasonlót szeretnék most is,ez alkalommal azonban üres a rét, és a hívásra a lucernából sem kel heverésző bak. Várok egy keveset,  majd tovább megyek. A régi karámoknál kis bak bámul meg, de nem ő az, akit keresek.



Pár száz méterrel arrébb őz vöröslik a galagonyás szélén, a szelem jó, rácsúszok, de ez sem komoly darab. Visszakúszok, majd egy újabb lucerna felé veszem az irányt, fél órám van még, bár a fények már nem valami jók, és már most dög meleg van.


Az akáccsoport szélén leülök egy fa tövében, nézem az üres lucernát, aztán elkezdek sípolni, mire, láss csodát, egy bak tápászkodik fel. Körülnéz, rásípolok megint, mire lassan megindul. Lépésben közeledik.



A magas gazba érve lelassít, már nem sípolok, csak figyelem, ahogy szinte bújócskázva jön egyre közelebb. Szimatol, de a szelem kiváló...



Egészen közel jön, az álcám remek, engem nem vesz észre, de mivel sutát nem lát, így faképnél hagy. Próbálom visszahívni, de azonkívül, hogy az első hangra megáll, más nem történik. Épp indulnék, mikor a szemem sarkából ismét vörös foltot látok.


Róka koma elég közel jött, csak bámuljuk egymást, ölemben a gép. Mindegy, vagy megvárja, vagy nem, lassan emelni kezdem. Megvárja! Kattintok párat, de nem menekül, csak óvatosan körbejár, majd mikor szagot fog, nagyon vicces hangot adva elugrik.


Számomra ennyi volt az idei üzekedés, amióta fotómasinával kergetem a vadakat, ilyen még nem volt. Mindenképpen úgy intézem, hogy jövőre sokkal több jusson, mert ez bizony nagyon kevés volt.