2013. január 19., szombat

VÉGRE AKCIÓ

Egész héten elhanyagoltuk az ölyv etetést,persze nem lustaságból,csak úgy alakult a meló.Délelőtt befészkeltük magunkat lesbe,kellemes mínusz 2-3 fok,a táj még szép havas.Kidobtunk két farhátat.
Nem rögzítettük le,ennek egy órán belül meg is lett az eredménye!Nagyjából fél óra telt el,mikor megérkezett az első madár.Rögtön falni kezdett,majd mikor vetélytárs érkezett,esze ágában sem volt harcolni,egyszerűen elrepült a hússal együtt!Erre még nem volt példa,pedig Józsi az elmúlt néhány alkalommal ugyanígy tálalta az ebédet!Szóval maradt egy kaja,egy madár.Kíváncsian vártuk a fejleményeket.Nem kellett sokáig türelmeskedni,a dolog pár perc múlva megismétlődött.
Akkor irány a hentes!Hamar visszaértem,a kocsiból előhalásztam két sátor cöveket,ledöftem a csirkéket,majd visszaültem a bunkerbe.Várakozás közben azon filóztunk,mennyi esélyünk maradt,mert két ölyv tutira jól lakott!A múltkor J előtt négy volt.
Nagyjából egy óra múlva beindult az élet.Egymást verték le a húsról a madarak,egy csendesebb pillanatban két szarka is megjelent.Két-három ölyv folyamatosan jelen volt,érdekes volt figyelni,ahogy rövid idő alatt telezabálták magukat annyira,hogy már csak csipkedték a kaját,nyelni nem nagyon nyeltek.
Ez csak addig tartott,amíg meg nem jelent egy újabb,éhes madár,aki azonnal elfoglalta a jóllakott ölyv helyét,aki ilyenkor már csak imitálta az ellenállást!Fél három körül már csak a lerágott csontokkal "játszott" két madár,úgyhogy a hazamenetel mellett döntöttünk.Józsi kimászott a lesből,és kerülővel,távolabb mutatta meg magát az ölyveknek.Így nem kapcsolják össze az embert a lessel.Mire kipakoltunk,a délutáni nap is kisütött!De legalább volt akció!


















8 megjegyzés:

  1. akció?

    leértékelt ölyvet árulnak a teszkóban valahola kiskunságban?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ráfizetős lenne a kiskunságba járkálni ölyvet fotózni!

      Törlés
  2. Szia!

    Húha, ütős képek lettek!
    Gratulálok hozzá, jól elkaptad a pillanatokat, jó élmény lehetett!
    Üdv:B

    VálaszTörlés
  3. Sirok,zokog! kegyetlen jok lettek!

    VálaszTörlés
  4. Nem tudom, miért nem láttam idejében ezeket a képeidet? Talán, mert nem voltam itthon. Nagyon jók lettek, én is gratulálok!

    VálaszTörlés
  5. Jobb későn,mint soha!:))))Köszönöm!

    VálaszTörlés