2013. május 25., szombat

KÁRBAVESZETT NAP

Borzasztó időt jósoltak mára,ezért nem is éltem bele magam semmilyen fotózásba.Reggel szépen sütött a nap,habár enyhe szél fújdogált.Na,a hajnal belefért volna.Sebaj,gondoltam kicsit körülnézek,amíg szép az idő.Egyre nagyobb érdeklődéssel fordulok a virágok felé,úgyhogy majd valami szélcsendes helyen elbíbelődök velük.Virágról-virágra,mint a méhecske,távolodtam az autótól,míg két őzbe botlottam.Szerencsére én láttam meg őket előbb.Elég kusza helyen csipegettek,a bak elő sem jött.
Délután sem akart megjönni a vihar,így másodszor is elindultam.Két dűlőút kereszteződésében találtam egy tenyérnyi tócsát,amire madarak jártak inni.A kocsiból figyeltem,jött sordély,rozsdás csuk,tengelic.Összeszedtem a maradék ásványvizeket a kocsiból,feltöltöttem a tócsát,majd az álcaháló alá hasaltam.Nem kellett soká várnom,az első vendég egy sárga billegető volt.Vagy három percig szerepelt előttem.Aztán biciklisek jöttek,általános derültséget keltett köztük,hogy a kétlábú álcaháló,valójában egy fotós.Aztán megint billegető,majd autó,újabb derültség.Ekkor fel kellett kelnem,nehogy áthajtsanak rajtam.
Messzebb motorosok,mintha csak direkt erre járna mindenki.Elpakoltam a cuccot.Elég volt mára.











5 megjegyzés:

  1. Van ez így, de ügyes fotós feltalálja magát és akkor mégsem vész kárba a nap. Szépek a makróid!
    (Javítsd a címbeli hibát)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm!És a cím miatt is köszönet!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon kellemes kis bejegyzes!

    VálaszTörlés
  4. van egy kinai mondás: csak akkor szólalj meg ha a mondandód többet ér mint a csend, na ez blogolásra is igaz, amikor az emberek hallanak egy nevet pl Balics Gábor eszükbe jutnak képek, lehet eszükbe jut 3 kép ami igazán nagyot szolt vagy eszükbe jut 30 digitális szemét, hogy melyiket akarod elérni csak rajtad múlik.(hozzátéve a fenti állat és növény fajokkal semmi problémám kérdés mindösszesen annyi hogy mit akarsz megmutatni, divat lett jelenleg a lecsó utáni fosásról is posztot írni, ez a folyamatos megfelelési kényszer egyik alaptünete, óvd meg magad tőle.)

    VálaszTörlés
  5. Ne aggódj,tudok magamra vigyázni!

    VálaszTörlés