2013. július 27., szombat

KISMADARAK HELYETT NAGYVADAK

Hajnalban kiültem a második(nevezzük így )kismadaras lesbe,hátha szomjasak a madarak ebben a kánikulában!Leginkább a rigók voltak aktívak.Mivel idén kicsit arrébb kellett költöztetni a lest,sajnos meg sem közelíti a tavalyi felhozatalt!Nem sorolom,mi minden nem látogatja az itatót.
Szóval a gyér madárforgalom mellett van időm bóbiskolni.Néha felriadok,mert ölyvet hallok fölöttem a fáról,de aztán mire leszáll,mindig szajkó lesz belőle.Nagyon vicces.Egyszer csak mozgást látok a szembeni sűrűből,majd egy őzbak bontakozik ki az akáclombok közül.Nem siet,nyugodtan csipeget,a végén sajnos túl közel,és takarásban.Négy-öt percet marad,aztán továbbmegy.Ez megmentette a reggelt.
Délután fél kettőkor az "igazi"kismadarasban foglaltam helyet.Öngyilkos ötletnek hangzik,de próba szerencse!Egész héten rendületlenül hordtam a vizet,úgy vagyok ezzel,mint a téli etetéssel.Ha már ideszoktattam őket,nem okozok nekik csalódást.Ráadásul,ha nagyon kiapad a medence,az őzek belelépnek,tavaly is kihasították a fóliát!Napi 20-25 liter víz párolog el.A mindennapi vízhordás közben feltűnt,hogy az őzek komoly ösvényt tapostak a itatóhoz,valamint minden alkalommal egy marék karvaly tollat kell kihalásznom a vízből.
Első érkező a karvaly.Jobban mondva az egyik karvaly.Beül a vízbe,és csak néz.Pár perc után a kölyök cinkék után vágódik.Nem sokat várok,mikor balról egy suta érkezik lihegve.Sokat tanácstalankodik,nézi a saját tükörképét a les üvegében,majd elmegy.Pár lépés után visszafordul,újból gyűjti a bátorságot,de nem mer inni.
Örvös galambok érkeznek,csak hallom őket,egyenlőre fölöttem vannak,majd egyikük leszáll,mohón inni kezd.Aztán látszólag ok nélkül menekül,de mégsem,máris fiatal őzbak érkezik!Határozottan jön a vízhez,lehajol,de ahogy meglátja magát,ő is megrémül.Elugrik,majd visszafordul,szimatol.Bólogat le-föl,nem nagyon tudja,mit lát.Aztán elsétál!
Fél négy után elfogy a fény,de nem bánom,a nyakamban lógó törülközőből csavarni lehet a vizet.Összepakolok,gyorsan "bezárok",talán visszajönnek inni!















4 megjegyzés:

  1. Üzekedés az itatón? Ez igen! Volt itt minden, amit fotózni érdemes, még ha izzadni kellett is érte.

    VálaszTörlés
  2. Üzekedés ugyan nem volt,(szerintem ebben a kánikulában nem is lesz nagyon),de azért jó kis élmény volt!

    VálaszTörlés
  3. Szuper lett Gábor! Egy apró kérdés, hogy csinálod, hogy ilyen sötét a háttér? Rekeszelsz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi !Attól ilyen fekete ,hogy az itató mögött minden árnyékban van .Napfoltok nélkül.Mostanában ez az állapot kb.két órá hosszat tart.Addig kell elcsipni valamit .

      Törlés