Egy régi meghívásnak teszek eleget ezzel a mostani kiruccanással. G már jó néhány hónapja invitál egy hétvégi, nagyvadas-cserkelős fotós kirándulásra, amit csak halogattunk, hol a rossz időre, hol munkára, egyéb elfoglaltságra hivatkozva, de most, hogy tavaszba fordult a határ, és a hamarosan kezdődő őzbak vadászattal véget ér a nyugalom a területen, így a dolgot nem halogathattuk tovább.
Szombaton dél körül indulok, és bár Hatvan környékén a visszafordulás lehetőségén filózom, annyira szakad az eső, és kilátástalannak tűnő a helyzet, kora délután mégis ott vagyok...
A mai délutánt-kora estét a már-már legendássá vált fehér sutának szenteljük. A területre érve egészen megszelídül az idő, párás, kicsit szeles ugyan, de legalább nem esik..
Szelíden dombos a táj, legelőkkel, vetésekkel és sok-sok virágba borult kökénnyel . Mintha hó lepné. Félúton járunk leshelyünk felé, ahonnan jó közelségből figyelhetjük majd a lucernára kiváltó vadakat, mikor balra az erdőben G megpillantja az őzet, aki szinte világít sötét környezetében. Fekszik egyelőre...aztán halljuk, ahogy egy őz riaszt, majd felkel a fehér, és láthatatlan társaival együtt odébbáll. Azért elfoglaljuk helyünket, hátha....
Fent a dombélen magányos bak, később egy rókát próbálunk magunkhoz cincogni, de a közben megforduló szél árulónk lesz, később elered az eső.... Kitartunk szürkületig, aztán vissza indulunk. Bevallom, idefelé, mikor kitisztult az idő, nagyon bíztam a sikerben, ennél, egy távoli pillantásnál többre számítottam....Aztán, ahogy beszélgetve battyogunk lefelé, jobbra a domboldalban megint megpillantjuk. A fény szinte elfogyott, és valljuk be, ami ezután történik, az elég komolytalanra sikerül. Mivel vesztenivalónk nincs, fotóm meg még pláne nincs, így minden mindegy alapon, félig-meddig takarásban, sietve cserkeltünk rájuk. Valójában szó szerint lerohantuk az őzeket.....Néhány dokumentum fotó született...
Másnap hajnalra egy muflon fotózás volt betervezve, ami alapból elég kétséges, ugyanis amint az erdei aljnövényzet kizöldül, a birkák már nem látogatják olyan biztosan a vadföldet. Borús a reggel, néhány őzet látunk csak, muflonnak nyoma sincs. illetve nyoma van, de látni egyet sem látunk. Felülünk egy magaslesre, távolabb az erdőből hallatszik, ahogy a kosok fejelgetnek, de nincs hozzájuk szerencsénk. Jó nagy kört végigcserkelünk, de csak őzeket látunk, köztük néhány remek bakot. Kilenc körül visszaérünk az autóhoz, tiszta sarak vagyunk...Ez volt az első borsodi kirándulásom, nem bánom, hogy eljöttem..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése