SZOMBATI FEKETÉZÉS

A hét második felében jött a hír, fekete gólyák járják a négyes tavat. A múltkori, cankós alkalommal megfordult a fejemben, hogy tavaly ilyen tájban, pont ezen a tavon láttam őket, és most íme, újból itt vannak....

Hajnali háromkor kelek, fél négykor már úton vagyok. Szeretek időben leérni, pláne, ha a helyemet reggel kell kiválasztani. Nálam van a hasalós sátor, egy álcaháló, melles stb...Próbálok minden eshetőségre készülni. Azt tudom, hogy a madarak a tó déli sarkát látogatják, itt találnak még leginkább halat, úgyhogy ezen a részen, egy kis vízbenyúló gyékényesre esik a választásom. innen tulajdonképpen 180 fokban tudok fotózni, jó a helyem ráeső, és ellenfényre is. Mellest húzok, és a térdig érő vízbe ülök, egy álcaháló a rejtekem...

Még nincs fotózható fény, mikor a tó túloldalán feltűnik két gólya. Eszembe jut a múltkori fotózásunk Imivel, akkor is ez volt...Az iszap és a víz határán ácsorognak, aztán úgy tűnik lassan elindulnak irányomba...

Egymástól jó néhány méterre, lassan jönnek, egyelőre ketten vannak. Ha megfelelő távolságra jönnek, szép fényekben, nem is kívánok ennél a kettőnél többet. Közelednek és ahogy elnézem a fényekre sem lesz panasz, mert borút jósoltak ugyan, de napkeltéig biztos felhőtlen marad az idő...

Egy bizonyos távolságra bejönnek a madarak, aztán visszafordulva egy félkört tesznek, és a bal oldalamra kerülve, a kelő nappal süttetik magukat. Csodálatos, hányféle színben játszanak a fekete tollak! Most látszólag szaporán gázolják a tavat, széles mozdulatokkal kaszálják a vizet, halat azonban nem nagyon fognak, ebben a tóban eddig nem nagyon volt semmi...

Később újabb madarak érkeznek, köztük örömmel ismerem fel a tavalyi, 50PN gyűrűt viselő perőcsényi gólyát. A nádfal tövében lépdelnek, ami nem túl jó, de jönnek, ez a lényeg. Most az ellenfényes oldalon vannak, nagyon szeretném, ha összeállna egy két kocka, mielőtt túl magasra érne a nap.

https://www.youtube.com/watch?v=m951DVzHS8g

Csakhogy ezek a madarak nem állnak meg, egészen mögém lépdelnek, és a befolyónál keresgélnek. egyikük nagyjából három-négy méterre jön, kicsit mögöttem van, így az állványról leveszem a gépet, és óvatosan hátratekeredve exponálok. 

 Ez a portré lett belőle... Azt hiszem, már említettem, milyen fantasztikus érzés, mikor ennyire beleolvadok a környezetembe.... Hát igen, csodálatos! 

 Aztán, végre-valahára úgy tűnik elkezd egyikük jó helyre tévedni...Besétál elém, ide-oda mászkál, pózol egy kicsit, szaporán lövöm a kockákat, valami ilyesmire gondoltam, azt hiszem hasonlót képzeltem el....Nem tart sokáig, madaram felrebben, követi a többieket a part szélébe, a hátam mögé. Eltelik így vagy tíz perc, mikor szöszmötölést hallok a partról, a gólyák beljebb szállnak a mederbe, én kibújok. Zsolt van a parton, a legjobbkor jött, már kezdtem elunni magam, mögöttem a gólyákkal. Azt hiszem ez a fajta "zavarása" a madaraknak, a tavakon folyó, mindennapos munkával járó dolgok kevésbé riasztják őket, mintha csak kibújok az álca alól. most is csak beljebb kerültek az iszapra, ott folytatják a tollászkodást...

AZ ELMARADT KANALASOK

Még a szezon nyitó dagonyázás után árulta el Zsolt, hogy április-május környékén lesz még egy tó eresztés. Tegnap délután beszéltünk, a víz optimális, 20-30 kanalas szürcsöli a tavat, tehát hajnalban ott a helyünk.

Imivel indulunk hajnali fél négykor , így időben a helyszínen lehetünk...

Sötét van még, mikor kicuccolunk a kocsiból, annyit azért látni lehet, hogy a víz kicsit magasan van ahhoz, hogy a sarokba sátrazzunk, ahogy azt elterveztem...Így viszont szembe helyezkedünk, a víz és az iszap határára. Még némi gyékényt vágni is van időnk a sátor alá, így negyed órával kitoljuk majd a beázást...

A szürkülettel megérkeznek a madarak....szembe. Sok sok ácsorgó, és mozgó fehér pont. Álldogáló kócsagok, és köztük gyorsan halászgató kanalas gémek....

Sebaj, majd jönnek ide is!

Elénk, lőtávon kívül pajzsos cankók, az oldalsó nádfal elé kócsagok érkeznek. Egyre jobban bosszankodom magamban a rossz helyválasztás miatt, de már nincs mit tenni. Némileg vigasztal, hogy a sarokban is oszlik a tömeg, szélednek a nagygázlók...

Amíg nincs nagy mozgás a közelben, az új szögkeresőmben kukkolok, próbálom szokni, hogy minden fordítva mozog. A múltkori nyaktörő hasalás után elhatároztam, kell egy. Szóval abba nézelődök, mikor Imi szól, jobbról füstösök érkeznek...Kaszálok az obival, néha bent vannak a képben, de inkább nem, így leveszem a szögkeresőt, hacsak nem akarom kép nélkül elengedni a kormosokat. Márpedig régóta szeretnék egy szép sötét, nászruhás példányt....

Később réti cankók "gurulnak" végig előttünk, azt hiszem amit ezek a kis öklömnyi madarak művelnek, az a rutinos periszkóposokat is próbára teszi. Én már nem is próbálkozom...

 Jócskán fent jár a nap, az indulást fontolgatjuk, mikor beesik elém egy tavi cankó, kicsit fordulhatott volna felém, majd a legvégére egy csigaforgató is. Picit messze volt, de evett kagylót, aztán még fürdött is. Jó, hogy maradtunk még öt percet...

Egy rövid videó a csigaforgatóról : https://www.youtube.com/watch?v=hTlZ8NuScdw

BORSODBAN JÁRTAM

Egy régi meghívásnak teszek eleget ezzel a mostani kiruccanással. G már jó néhány hónapja invitál egy hétvégi, nagyvadas-cserkelős fotós kirándulásra, amit csak halogattunk, hol a rossz időre, hol munkára, egyéb elfoglaltságra hivatkozva, de most, hogy tavaszba fordult a határ, és a hamarosan kezdődő őzbak vadászattal véget ér a nyugalom a területen, így a dolgot nem halogathattuk tovább.

Szombaton dél körül indulok, és bár Hatvan környékén a visszafordulás lehetőségén filózom, annyira szakad az eső, és kilátástalannak tűnő a helyzet, kora délután mégis ott vagyok...

A mai délutánt-kora estét a már-már legendássá vált fehér sutának szenteljük. A területre érve egészen megszelídül az idő, párás, kicsit szeles ugyan, de legalább nem esik..

Szelíden dombos a táj, legelőkkel, vetésekkel és sok-sok virágba borult kökénnyel . Mintha hó lepné. Félúton járunk leshelyünk felé, ahonnan jó közelségből figyelhetjük majd a lucernára kiváltó vadakat, mikor balra az erdőben G megpillantja az őzet, aki szinte világít sötét környezetében. Fekszik egyelőre...aztán halljuk, ahogy egy őz riaszt, majd felkel a fehér, és láthatatlan társaival együtt odébbáll. Azért elfoglaljuk helyünket, hátha....

Fent a dombélen magányos bak, később egy rókát próbálunk magunkhoz cincogni, de a közben megforduló szél árulónk lesz, később elered az eső.... Kitartunk szürkületig, aztán vissza indulunk. Bevallom, idefelé, mikor kitisztult az idő, nagyon bíztam a sikerben, ennél, egy távoli pillantásnál többre számítottam....Aztán, ahogy beszélgetve battyogunk lefelé, jobbra a domboldalban megint megpillantjuk. A fény szinte elfogyott, és valljuk be, ami ezután történik, az elég komolytalanra sikerül. Mivel vesztenivalónk nincs, fotóm meg még pláne nincs, így minden mindegy alapon, félig-meddig takarásban, sietve cserkeltünk rájuk. Valójában szó szerint lerohantuk az őzeket.....Néhány dokumentum fotó született...

Másnap hajnalra egy muflon fotózás volt betervezve, ami alapból elég kétséges, ugyanis amint az erdei aljnövényzet kizöldül, a birkák már nem látogatják olyan biztosan a vadföldet. Borús a reggel, néhány őzet látunk csak, muflonnak nyoma sincs. illetve nyoma van, de látni egyet sem látunk. Felülünk egy magaslesre, távolabb az erdőből hallatszik, ahogy a kosok fejelgetnek, de nincs hozzájuk szerencsénk. Jó nagy kört végigcserkelünk, de csak őzeket látunk, köztük néhány remek bakot. Kilenc körül visszaérünk az autóhoz, tiszta sarak vagyunk...Ez volt az első borsodi kirándulásom, nem bánom, hogy eljöttem..

TAVASZI KÉSZÜLŐDÉS

Az ilyen tavaszi készülődéssel mindig úgy vagyok, mint a karácsonyi ajándékkal. Megfogadom, hogy időben elintézek mindent, aztán mégis majdnem kifutok az időből. Már télen elterveztem mindent, aztán tessék....Mindjárt április, és most futkosok a pusztában, hogy legyen mit fotóznom néhány hónap múlva. Persze eddig a járhatatlan utak is gátoltak, mostanra azonban nincs kifogás, menni kell.

Hirtelen tört ránk a tavasz, sok napsütéssel, meleggel. Mindenfelé harsány zöld vetések, virágban a gyümölcsfák.

Egyik kiruccanásom alkalmával egy kukorica tarlón néhány darut pillantok, egész közelre bevárnak. A kocsiból figyelem őket, de egy idő után kellemetlenné válik számukra a közelség, arrébb szállnak.

 A földeken is javában folyik a munka, ki traktorral tárcsáz, sirály csapattal a nyomában,

 ki a hagyományos módon, egy lóerővel boronálja a földet...

Egyszer a hajnal a tavakon talált, csodás volt a napkelte. Ekkor láttam az idei első kislibákat. Végig autóztam a gátakon, figyeltem a megpezsdült életet, és terveztem magamban az elkövetkező heteket, hónapokat...

Három alkalommal, három lemenetellel sikerült nagyjából a helyére rakni mindent, elrendezni a dolgokat a tavon, és a pusztán egyaránt,  jöjjenek hát a madarak!

SZEZON NYITÁS

Azt hiszem, nyugodtan használhatom ezt a kifejezést, ugyanis a tél után nekem a tavaszi halászattal kezdődik a szezon. Bármennyire is uncsi a téma, azért minden márciusban kimegyek, mert ilyenkor már érezni a tavaszt, jól esik hallani a halastavak és a puszta hangjait, érezni azt a keveredett iszap, nád, hal, döglött kagyló szagot, ami számomra a tavaszi halászat, a szezon nyitás szaga...

Voltam lent már egy hete, akkor több tó volt leengedve, de még alig volt madár. Mostanra már csak az ötös van lent, így gondoltam, kedvezőek a körülmények, lemegyek sötéttel, és behasalok ellenfényre. 

Némi világos dereng, mikor kiszállok a kocsiból, kiválasztom az alkalmasnak tűnő helyet, felveszem az overált, combcsizmát, hátamon a sátor, fotóscucc, hajrá. Áttöröm a nádat, irány a meder, a beljebb csillogó kis víztükör. Kicsit süpped ugyan az iszap, de beljebb már kemény a fenék. Persze ezt csak régebbi tapasztalatból tudom, ugyanis most nem jutok addig. Hamar féllábszárig merülök, és komoly munkámba kerül, hogy a csizmák ne vesszenek az iszapba...Nagy nehezen kivergődök, irány a túlpart. Sok időm már nincs, egy tisztább részen felállítom a sátrat. Ahogy világosodik, nézelődök, nem jó a helyem. Amit a sötétben víznek láttam, az csak híg iszap, ebben nincs tükörkép. Még nincs madár úgyhogy odébb megyek, gondolom, mikor pár piroslábú landol előttem. Fotózni nem lehet még, ezért úgy döntök, inkább elzavarok négy cankót, minthogy egész reggel bosszankodjak....

Jól döntöttem. Nemsokára goda csapat érkezik nagy zsivajjal, majd néhány kör után leszállnak a mederbe.

Annyian vannak, egy panoráma képbe is csak egy kis részük fér bele. Ücsörögnek, tollászkodnak, majd lassan oszolni kezdenek. Fúrják az iszapot, de annyian vannak, folyton egymást takarják, alig jutok egy-egy képhez...

Néhány piricankó vegyül a godákkal, habár ők inkább a partszéli nádtorzsák és egyéb fotót csúfító tereptárgyak között mozognak,

egy pajzsos pedig a parton közelít a sátor felé. A nádtörmelék között bogarászik, de igazán közel nem jön, gyanús neki a sátor, megfordul és itt hagy csakúgy, mint a godák, akik mostanra a tó közepéig vonultak vissza. Kicsit várok még, a fények nem rosszak, de mivel a szél egyre erősödik, lebontom a sátrat, ennyi volt a szezon kezdet.